Jelentős piaci erővel való visszaélés miatt 50 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-re (Spar) - tudatta lapunkkal a hivatal.
A GVH vizsgálata során megállapította, hogy a Spar jelentős piaci erővel való visszaélést valósított meg 2009 és 2011 között, amikor beszállítóit - a velük kötött szerződések alapján - pusztán a forgalmazásért cserébe utólagos árkedvezmény megfizetésére kötelezte, ezért 50 000 000 forint bíráságot szabott ki a vállalkozásra.
A GVH 2010-ben a kereskedelmi törvény alapján indított versenyfelügyeleti eljárást a SPAR beszállítóival szemben alkalmazott ún. teljesítmény arányos bónusz (TAB) feltételeinek vizsgálatara. A GVH 2009-tol kezdődően 2011 végéig vizsgálta a TAB-ot. A vizsgálat során a
GVH megállapította, hogy a Spar csak abban az esetben forgalmazta adott beszállító termékét, ha az elfogadja, hogy a vállalkozás a TAB formájában utólagosan árkedvezményt érvényesít vele szemben. A GVH szerint a kereskedelmi törvény alapján a jelentős piaci erővel rendelkező kereskedő egyrészt nem írhat elő egyoldalúan díjakat a beszállítóival szemben másreszt kedvezményrendszerük feltételeit kötelesek indokoltan kialakítani.
A GVH a bírság összegének megállapítása során nyomatékosan enyhítő körülménykent vette figyelembe, hogy a kereskedelmi törvény alapján a vizsgált magatartás jogsértő jellege nem volt egyértelműen megítélhető. A bírságon túlmenően a GVH kötelezte a Spar-t arra is, hogy a határozat végrehajthatóvá válásának tárgyévet követő év első napjától (vagy legkésőbb április 1-jétől) szüntesse meg a TAB stabil részének, továbbá dinamikus részének a célforgalom el nem érése esetére történő alkalmazását.
Minthogy hasonló kedvezmény rendszereket más kereskedők is alkalmazhatnak, ezért a GVH vizsgálja a velük szembeni eljárás lehetőséget is. Elképzelhető tehát, hogy további bírságok várhatóak a szektorban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


