Végzetes csapást mérhet a kisebb kereskedelmi egységekre az a képviselői tervezet, mely megszüntetné a liberalizált dohánykereskedelmet Magyarországon - írja a Napi Gazdaság.
Az egyéni képviselői tervezetként ismert − a parlamenthez még be nem nyújtott - javaslat szerint a kiskereskedelmet egy államilag erősebben felügyelt szakbolthálózatba emelnék át, elvéve a termékforgalmazás szabadságát egyebek közt a nemzetközi hálózatoktól.
A javaslat főként azért meglepő, mert a cigarettaforgalmazás évtizedek óta liberalizált, a piacon jól kordában tartott verseny zajlik és az évekkel ezelőtt még 25 százalék fölötti szintre becsült feketekereskedelmet ma 6 százalékra szorították le.
Nagyjából 40 ezer eladóhelyen lehet ma cigarettához jutni, beleértve a vendéglátó-ipari egységeket, a szórakozóhelyeket és a kiskereskedelmi hálózatot is. Ha a piacot a tervezet szerint alakítják át, akkor kevesebb mint 6 ezer eladóhely lenne országszerte.
A forgalmazásban érdekelt családok vagy munkavállalók száma csökkenne: a gyártók szerint nagyjából 1000-1500 embert kellene elbocsátani (csak gyártói szinten) a piac átalakításával. Ezen felül a cigarettaforgalmazás szűkítésével kisebb kereskedelmi egységek rogyhatnak meg, miután ezeknél nemcsak a forgalmazásból származó készpénz esik ki, hanem a cigarettavásárlási lehetőség adta vonzerő is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Fellélegezhetnek a magyarok a boltok kasszáinál: nagyon jó hírt kaptak, a tej- és tojásárakat érinti
Megállapítható, hogy az ellátási láncban a jövedelmi viszonyok a termelői és a feldolgozói szint felé tolódtak el
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


