12 °C Budapest

Ismét balhé van a génmódosított kukorica körül

2011. július 18. 16:02

Tizenkét gazdálkodónak kell beszántania a génmódosított (GMO)kukoricával bevetett területét, valamint a földek környékén lévő kukoricatáblákat. A kárért a vonatkozó rendelet szerint a vetőmag értékesítője a hibás, a szaktárca viszont egyelőre még csak vizsgálja, hogyan lehet a lehető leggyorsabban felelősségre vonni a károk okozóit.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tizenkét gazdálkodó kapott határozatot a földekbe került, génmódosított kukorica-vetőmag megsemmisítéséről - közölte az MTI-vel a megyei kormányhivatal Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalának munkatársa. Mátyás László elmondta: még folyamatban van a fertőzött területek felmérése, de az már biztos, hogy a szennyezés Nyírbátor környékén hat, Újfehértón négy, míg Fehérgyarmaton két gazdálkodót érint. A szakember elmondta: a gazdálkodók a DKC 3511-es hibridkukoricát vetették el földjeikbe, amely tiltott Magyarországon.

Az érintettek átvették a határozatot, amelynek értelmében július 21-ig kell megsemmisíteniük a szennyezett vetőmagból kikelt kukoricát, valamint a 400 méteres, izolációs távolságon belül lévő hasonló növénytáblákat.

A Vidékfejlesztési Minisztérium pénteki közleménye szerint Magyarországon eddig összesen 940 hektáron kellett a növényállományt megsemmisíteni és további 2.500 hektáron is kitárcsázzák a vetést.

A vetőmag gyártója, illetve forgalmazója a felelős

Július 15-én lépett hatályba a GMO-rendelet. A jogszabály egyebek mellett kimondja, hogy az Európai Unióból származó kukorica, rizs, szója, repce és len vetőmagtételnek rendelkeznie kell az Európai Unió tagországában akkreditált laboratórium által kiállított, GMO-mentességet igazoló laboratóriumi mérési jegyzőkönyvvel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A rendelet szerint jogszabálysértő minden GMO-szennyeződést tartalmazó vetőmag köztermesztésbe vonása, illetve forgalomba hozatala. A GMO szennyezéstől való mentességéért magyarországi előállítású vetőmag esetén annak előállítója, más esetben az első magyarországi forgalomba hozója felel.

A Vidékfejlesztési Minisztérium egyelőre még csak vizsgálja, hogyan lehet a lehető legkisebb veszteségekkel megszabadítani a területeket a génmódosított vetőmagoktól, és hogyan érvényesíthető a lehető leggyorsabban a felelősség az okozott kárért.
Eddig összesen 940 hektáron kellett megsemmisíteni a növényállományt, és további 2 500 hektáron kellett kiszántani a kukoricatáblákat.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?