10 °C Budapest

Popper Péterék könyve a sikerlista élén

2011. március 4. 12:02

Bookline Top50 : pszichológusok az élen Közzétette legfrissebb toplistáját Magyarország legnagyobb internetes kereskedője, a Bookline.hu. Az egy hónappal ezelőtti helyzethez képest a lista élmezőnye szinte teljesen lecserélődött, az első 5 helyen egy kivétellel hazai szerzők műveit olvashatjuk, az öt kötetből három pszichológiai kérdéseket boncolgat.

Az első helyen egy többszerzős könyv, Bagdy Emőke, Koltai Mária, Pál Ferenc és Popper Péter: A belénk égett múlt, elengedés megbocsátás c. kötete szerepel. Második helyen Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben c. regénye, harmadik helyen pedig Ortner Gerlinde Gyógyító mesék c. kötete áll. A negyedik helyen tartja magát a januári lista élmezőnyéből már ismert Lélekrágcsálók c. válogatás szintén Popper Pétertől: a közel egy éve elhunyt pszichológus könyvét Grecsó Krisztián új regénye, a Mellettem elférsz követi.


Bagdy Emőke


A februári listavezető kötet egyik szerzője Bagdy Emőke neve két másik, a listán szereplő könyvet is fémjelez, a 25-ik helyen saját kötete, a Hogyan lehetnénk boldogabbak, a 40-ik helyen pedig Várkonyi Zsuzsával és Szendi Gáborral közös kötete a Mindennapi játszmáink szerepel. A második helyet az elsőkötetes, ex-újságíró, Ugron Zsolna önéletrajzi ihletésű regénye, az Úrilányok Erdélyben foglalja el. Ortner Gerlinde, az osztrák pszichológusnő Gyógyító mesék c. kötete új szereplő a listán és rögtön az előkelő harmadik helyen rajtolt, ahogy Grecsó új regénye is már rögtön a megjelenéskor is az ötödik helyről indul hódító útjára.

Ahogy januárban, úgy most is jól indítottak az újdonságok, összességében 15 új könyv szerepel a toplistában, a régiek közül viszont számos név több kötettel is szerepel. Ilyen a már elsőként említett Bagdy Emőke (3 könyv), Szendi Gábor (2 könyv) Bartos Erika (4 könyv) az Imprimatur sorozat (3 könyv) Byron Rhonda (2 könyv). Bartos Erika 2 új kötettel is jelentkezett, a Bogyó és Babóca segít a 33. helyen indult, a Bogyó és Babóca ünnepel pedig a 47. helyen. Stieg Larsson a lista fix neveként továbbra is két kötettel van jelen, A tetovált lány a toplista régi harcosaként immár 665 napja szerepel a Bookline Top50-ben.

A Bookline Top50
A Bookline Top50 könyv-sikerlista a Bookline.hu magyarországi könyveladásai alapján, automatikusan készül az adott hónap eladásai alapján. A lista generálása során a rendszer kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket.


Érdekes szereplője a toplistának Móricz Zsigmond, új kiadású a Török és Tehenek- Kis Bence kötete a 45-ik helyen szerepel. A legnagyobb előretörést az Angyalcsók- angyali vadász 2. érte el a januári toplistához képest, Singh Nalini regénye 33 helyezést kúszott felfelé (13. hely.) A listán a legtöbb helyezést érthető módon a Felsőoktatási tájékoztató veszítette, amely 31 helyet esett vissza (35. hely). Őt követi Csernus Imre Felnőtt Húsleves c. kötet, ami 28 helyezést csúszott vissza a listán (43. helyezés).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Bookline TOP50: 50-26

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 6. 20:09