Taroltak a lapostévék a karácsonyi műszakicikk-piacon. A legnépszerűbb termékek az LCD és LED televíziók voltak, de emellett a háztartási kisgépek és a számítástechnikai termékek forgalma is jelentősen növekedett. Az ország egyik legnagyobb műszakicikk-kereskedelmi hálózatának karácsonyi forgalma jelentősen, több mint harminc százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit.
Dobos Kata, az Euronics marketingigazgatója elmondta, hogy egy átlagos vásárlás értéke a 2009-es év hasonló időszakához hasonlóan 20-30 ezer forint között alakult. A legnagyobb forgalom közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtt, december 18 és 19-én volt - úgy látszik, sokan az utolsó pillanatra halasztották az ajándékvásárlást. A marketing vezető szerint azonban jól érzékelhető volt, hogy a forgalom növekedése már december első napjaiban, a hó eleji fizetések után megkezdődött.
A vásárlók tavaly decemberben is a készpénzes fizetést részesítették előnyben, de nőtt a hitelre történő vásárlások aránya is. A 2010. év utolsó hónapjában ez utóbbiak arányában szintén kétszámjegyű növekedést tapasztaltak a cégnél.
Nem volt jelentős a január első napjaiban visszavitt termékek száma. A legtöbb esetben nem hiba miatt cserélték ki az ajándékba kapott műszaki cikket, hanem mert vagy több hasonló termék, vagy nem a megfelelő teljesítményű készülék került a fa alá.

Fellélegezhetnek a magyarok a boltok kasszáinál: nagyon jó hírt kaptak, a tej- és tojásárakat érinti
Megállapítható, hogy az ellátási láncban a jövedelmi viszonyok a termelői és a feldolgozói szint felé tolódtak el
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


