12 °C Budapest

Két új szolgáltatást kínál a Posta

2010. november 5. 08:17

Novembertől az ajánlott levélküldemények továbbítását két új különszolgáltatással kínálja a Magyar Posta, melyek jól kiegészítik a már megszokott postai kínálatot.

A levélszekrény útján nem kézbesíthető, személyes átvételhez kötött szolgáltatás keretében a küldemény átvétele kizárólag személyesen, aláírás ellenében történhet. A küldemény feladója rendelkezhet arról, hogy a kézbesítő ne helyezze el az ajánlott levelet levélszekrénybe akkor, ha nem talál a küldemény átvételére jogosult személyt az adott címen. Ilyenkor a kézbesítő a feladó kérésére értesítőt hagy a címzett levélszekrényében.

A Posta másik új szolgáltatása az úgynevezett kétszeri kézbesítési kísérlet. Az így feladott ajánlott leveleket az első sikertelen alkalom után (átvételre jogosult személy híján) a következő munkanapon második alkalommal is megkíséreli kézbesíteni a Posta.

Mindkét új szolgáltatás igénybevétele egyszerű, elegendő a feladójegyzéken vagy a feladókönyvben az adott ajánlott, illetve értéknyilvánításos levélre vonatkozó sor utolsó oszlopában feltüntetni a szolgáltatások rövidítését. A levélszekrény útján nem továbbítható szolgáltatás ára 10 forintba, a kétszeri kézbesítési kísérlet szolgáltatása 25 forintba kerül alkalmanként.

A különszolgáltatások bevezetésével egy időben a postafiókra címzett belföldi ajánlott küldemények átvételét is egyszerűsíti a Magyar Posta. Az ajánlott, és egyéb különszolgáltatást nem tartalmazó küldeményeket 2010. november 1-jétől az eddig használt értesítés helyett közvetlenül a postafiókba kézbesítjük. A technológia módosításával nem változik a küldemények biztonsága, a jövőben is követhető a kézbesítés.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Posta továbbra is aláírás ellenében kézbesíti a belföldi forgalomban feladott hivatalos iratot, a tértivevényes ajánlott, az e-tértivevényes ajánlott, a saját kézbe, az utánvétel, a levélszekrénybe nem kézbesíthető/személyes átvételhez kötött különszolgáltatással, értéknyilvánítással vagy válaszküldeményként feladott leveleket, a nemzetközi ajánlott leveleket, illetve a sérült levélküldeményeket.

 

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 5. hétfő
Györgyi
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 5. 19:23