Hatályba lépett a bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése, valamint közösségi buszok beszerzése támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szóló 8/2009. (II. 26.) Önkormányzati Minisztériumi rendelet. A pályázatok benyújtási határideje: 2009. 03. 27.
A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény 5. számú mellékletének 20. pontjában foglalt rendelkezés alapján az önkormányzati miniszter a 8/2009. (II. 26.) rendeletben szabályozta a bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése, valamint közösségi buszok beszerzésére támogatás igénybevételének részletes feltételeit.
A Kormány a tavalyi évhez hasonlóan 2009. évben is fontosnak tartotta a fejlesztési pályázatok folytatását, melynek szükségességét az önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások is jelezték.
E pályázatok célja, hogy az önkormányzatok, intézményi társulások, illetve többcélú kistérségi társulások által fenntartott bölcsődékbe és közoktatási intézményekbe (óvoda, iskola) járó gyermekek, tanulók ellátása minél magasabb színvonalon történhessen meg. Így a hátrányos, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek tanulók is egyenlő esélyekkel készülhessenek fel a továbbtanulásra. További szempont azon területek támogatása, melyekre az Európai Uniós források nem biztosítanak keretet.
Az önkormányzatoknak és a többcélú kistérségi társulásoknak a pályázati adatlapokat 2009. 03. 27-éig kell az ebr42 információs rendszerbe feltöltenie (az adatlapok is e rendszerből tölthetik le).
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
8/2009. (II. 26.) ÖM rend. (az adatlapokat tartalmazó mellékletek nélkül)
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


