13 °C Budapest

Visszafizettetik a támogatásokat?

Pénzcentrum
2008. július 23. 08:15

Főként a sajátos magyar földtulajdonviszonyokra vezethető az a vita, amely az EU és a kormány között alakult ki a hazai támogatási rendszer helyességéről. A vita tétje mintegy tízmilliárd forint uniós támogatás - írja a Népszabadság.

Margittai Miklós, az uniós agrárkifizetéseket végző Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke lapunknak elmondta, hogy brüsszeli apparátus 2004-es és a 2005-es kifizetéseket auditálta, és annak egyes elemeit, a magyar parcellaazonosító és a helyes mezőgazdasági gyakorlat szabályaira vonatkozó előírásokat kifogásolta. A magyar kormány ezzel nem ért egyet. Budapest és Brüsszel között folynak a tárgyalások, a következő egyeztetésre szeptember 22-én kerül sor. Az elnök elmondta, hogy a magyar kormány álláspontja szerint a hazai Mezőgazdasági Parcellaazonosító Rendszer (MePaR) megfelel az uniós és a magyar jogszabályoknak, és jól működik. Ezért a kabinet kész akár az Európai Bíróságon is megvédeni igazát.

A vita azért alakult ki, mert az EU szerint az űrfelvételek (ortofotók) alapján készített térképszerű regiszterrel is támogatott rendszer adatbázisa nem elég naprakész. Margittai Miklós szerint ez igaz, de az is, hogy Brüsszel az ötévente történő felülvizsgálást írja elő. Magyarországon folyamatos a frissítés, de az ötéves ciklust figyelembe véve minden évben csak a terület ötödéről készülnek új fotók. Brüsszel azt is vitatja, hogy miért nincs minden egyes gazdának saját, a művelt, földjeit (bárhol is legyenek azok) mutató "térképblokkja". A magyar álláspont szerint azért kellett természetes határvonalakkal zárt, "fizikai" blokkokat alkalmazni, mert az egyéni gazdálkodók osztatlan közös tulajdonban lévő földjeit, pontos nyomvonallal nem lehet megjeleníteni. Egy-egy ilyen blokkban több támogatásra számot tartó gazdálkodó földje is lehet. Az ellenőrző rendszer viszont automatikusan jelez, ha egy-egy ilyen blokkra túligénylés van (azaz több támogatást kérnek, mint amekkora a blokk termelőit megilletné). Ilyenkor tételes helyszíni vizsgálat indulhat, de az ilyen probléma nem gyakori, inkább az "aluligénylés" a jellemző.

Az uniós csatlakozás első évében 4,34 millió hektár után vettek fel támogatást, a következő évben már 4,7, majd tavaly 4,9 és a jelenleg mintegy 5 millió hektárral számoltak el a gazdák.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 5. hétfő
Györgyi
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33