Kábeltelevíziós és telefonszolgáltatása együttes igénybevételéről közzétett reklámjaival megtévesztette fogyasztóit a UPC Magyarország Telekommunikációs Kft. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A jogsértés miatt a vállalkozásnak 35 millió forint bírságot kell fizetnie.
A versenyhatóság ez év májusában indított eljárást a UPC Kft. ellen, mert azt gyanította, hogy a vállalkozás a telefon díjáról, valamint a szolgáltatáshoz kapcsolódó hűségnyilatkozatról hiányos tájékoztatást adott közre.
Akciói során a UPC a televíziós és rádióreklámjai, illetve óriásplakátjain nem, vagy nem megfelelően tájékoztatta fogyasztóit arról, hogy a beígért kedvezmények csak hűségnyilatkozat aláírása fejében vehetők igénybe. A társaság reklámjaiból nem mindig derült ki az sem, hogy a kedvezményes havi díjak és belépési díjak igénybevételéhez mely programcsomagra kell előfizetni. A UPC nem, vagy nem megfelelően közölte a fogyasztókkal sem azt, hogy a kedvezményes havidíjak csak egy ideig élnek, sem azt, hogy a kedvezményes időszak pontosan mennyi ideig tart. Ráadásul a jogsértéssel érintett reklámokban nem, vagy nem megfelelően szerepelt az az előírás, hogy bizonyos kedvezmények csak az új, vagy a már meglévő előfizetőkre is vonatkoznak-e?
A fogyasztók megtévesztése miatt a versenyhatóság a UPC Kft-vel szemben 35 millió forintos bírságot szabott ki. A büntetés összegének meghatározásakor a GVH figyelembe vette, hogy a kábeltelevíziózás területén piacvezető vállalkozásról van szó, amely kiterjedt reklámtevékenységet folytatott. Ezen túl súlyosító körülménynek bizonyult, hogy a UPC-t a fogyasztók megtévesztése miatt korábban már elmarasztalta a GVH.
Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj- 85/2007.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.