16 °C Budapest

Két mandátummal kevesebb jut nekünk az Európai Parlamentben

Pénzcentrum
2007. október 3. 11:00

Tegnap fogadta el az Európai Parlament egyik bizottsága azokat a terveket, melyek szerint a jelenlegi 785 mandátumszámot 750-re csökkentik, így 17 tagállam veszít képviselőinek számából.

Adrian Severin, román szocialista képviselő szerint ennek eredménye egy kisebb és hatékonyabb, valamint a remények szerint olcsóbb parlament lesz. A tervezet a 2009 és 2014 közötti parlamenti összeállításra vonatkozik majd.

Ha a parlament elfogadja a módosítást, arról végső döntés október közepén lesz majd. A helyet veszítők között Németország 99 helyett 96 mandátumot kap, Franciaország négy, a britek pedig öt helyet veszítenek.

Magyarország a jelenlegi 24 helyett 22 képviselőt küldhet majd az Európai Parlamentbe. Spanyolország az egyetlen olyan ország, amelynek mandátumszáma alulreprezentáltsága miatt nem változik. Négy tagállam, Ausztria, Málta, Szlovénia és Svédország mandátumainak száma pedig emelkedik.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 8. kedd
Ellák
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?