10 °C Budapest

Drágul a papír és minden, ami abból van

Pénzcentrum
2007. szeptember 12. 09:15

Az idén harmadszorra emelkedik a papír ára, a gyártók és nagykereskedések a költségnövekedés továbbítására kényszerülnek nyereségük megtartása érdekében. A fogyasztók az emelkedést egyelőre a fénymásoló papír csomagonkénti árában érzékelhetik, de egy hónapon belül az összes papírtermék öt százalékkal kerül többe a mostaninál - írja a Világgazdaság.

A gyártók a nyersanyagárak, így a cellulóz, valamint az energiaköltségek emelkedésével magyarázzák a növekedést. A rohamosan növekvő energiaárak miatt több európai papírgyár zárta be kapuit.

Az emelés mellett szól az is, hogy több gyártó szerint a papír ez idáig visszafogott áron került forgalomba, így már az idén bejelentett és az elkövetkező időszakban várható áremelkedés is részben ennek a kompenzálására szolgál.

Az áremelkedés ellenére körülbelül 10 százalékos keresletnövekedést tapasztalt az idén az irodai papíroknál a szolnoki Mondi Business Paper Hungary Zrt. A papírgyár értékesítési igazgatója a nagymértékű növekedést inkább értékesítési spekulációnak, semmint tényleges keresletnövekedésnek minősítette. Hozzátette, a nagykereskedők a további áremelkedések részleges kivédése érdekében raktárkészleteket halmoztak fel.

2006-ban a magyarországi irodaipapír-piac 53 ezer tonna volt, míg 2007 első hat hónapjában meghaladta a 28 ezer tonnát. Szakértők szerint, ez évben újabb áremelkedés akkor várható, ha ismét jelentősen megugrik a kereslet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Magyarországon európai viszonylatban az egyik legdrágább a papír, mivel szűk az a gyártói réteg, amely az árak meghatározásában részt vesz - vélik a piaci szereplők. Olaszországban például - ahol a legolcsóbban lehet a papírhoz hozzájutni a kontinensen - rengeteg hazai gyártó foglalkozik papír-előállítással, amelyeket még az állam is támogat.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 6. kedd
Ivett, Frida
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 5. 19:23