10 °C Budapest

Miért kerül 300 millióba a tűzijáték?

Pénzcentrum
2007. augusztus 6. 08:04

Körülbelül háromszázmillió forintot költ a kormány az alkotmánynapi ünnepségsorozatra, annyit, mint tavaly. Most azonban lényegesen több jut a biztonságra: ötvenmilliót fordítanak a készenléti szolgálatokra és más biztonsági intézkedésekre - írja a Népszabadság.

Ezúttal a nézők felkészítése sem marad el, mert szórólapon tájékoztatják őket, például a segélyhelyekről és a lehetséges menekülési útvonalakról. Ezúttal felelőse is lesz a rendezvénysorozatnak, akit a Nemzetbiztonsági Hivatal, a rendőrség, a mentők, a katasztrófavédelem, a területileg illetékes védelmi bizottságok és a meteorológiai szolgálat képviselőiből álló operatív törzs augusztus 10-i ülésén neveznek meg. Ő dönthet a tűzijáték azonnali lefújásáról is. Az esetleges szükségintézkedések végrehajtására biztonsági, közlekedési és meteorológiai biztonsági tervek készülnek.

Az ígéretek szerint az esti tűzijáték komoly meglepetéseket tartogat. Ezúttal - a tavalyi három helyett - hat helyről lövik föl a rakétákat, és így a látványosság két és fél kilométernyi partszakaszon lesz élvezhető. Nagyjából 45 ezer pirotechnikai eszközt lőnek fel. A műsor tizenöt új, Magyarországon még soha nem látott látványelemet tartalmaz, ilyen például a "Tűzmozsarak", a "Lángoló víz", a "Versengő hidak" és a "Stroboszkóp".

A tűzijáték lebonyolításában negyven szakképzett pirotechnikus vesz részt; az idén is ugyanaz a cég nyerte a megbízást, mint tavaly. Újdonság viszont, hogy egy független biztonságtechnikai tanúsító intézet szakértői felügyelik az előkészületeket, majd a tűzijáték lebonyolítását is. A rakétákat ezúttal "robbanásbiztos", üvegszál erősítésű műanyag vetőcsövekből lövik ki.

A Miniszterelnöki Hivatal az állami ünnepségsorozat megszervezéséről az Expander 2000 Kft.-vel kötött bruttó 296 millió forint értékű szerződést. A tűzijáték ára a legborsosabb: erre 95 milliót szánnak. A biztonsági intézkedések 51 milliót emésztenek fel, míg a Hősök terén a történelmi gálaműsor 49 és fél millióba kerül. A reklámköltségek 26 és fél millióra rúgnak. Ezekhez a tételekhez képest szinte fillérekből, alig kétmillióból hozzák ki a Kossuth téri zászlófelvonást, és a kenyérfesztiválra is csupán négymilliót szánnak, a tisztavatás nem egészen nyolcmilliót visz el. Az augusztus 20-i rendezvénysorozat az idén csupán tízmillióval kerül többe, mint a 2005-ös. 2003-ban még 340 milliót költöttek az ünnepi eseményekre, de a számla végöszszege 2000-ben az egymilliárdot is jóval meghaladta.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 6. kedd
Ivett, Frida
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 5. 19:23