11 °C Budapest

Ár alatt elvisznek - ha mégse, fizetnek

Pénzcentrum
2007. július 25. 13:36

BUDAPEST, 2007. július 25.: A Ryanair, Európa legnagyobb diszkont légitársasága a mai napon bejelentette negyedik és ötödik budapesti járatát, Liverpoolba, illetve a Glasgow-Prestwick repülőtérre. Az új járatok 2007. október 31-én, illetve 2007. november 1-én indulnak és hetente négyszer, illetve háromszor üzemelnek majd vadonatúj, maximum 189 utas szállítására alkalmas Boeing 737-800 repülőgépekkel.


A Ryanair a közelmúltban jelentette be első három járatát Budapest-Ferihegyről
- Az East Midlands repülőtérre (2007. október 31-től),
- Bristolba (2007. november 7-től),
- Brémába (2007. október 30-tól).


A két új járat üzemelésének első évében a Ryanair 100 000 utast fog szállítani ezen a két útvonalon. Ezzel budapesti jelenlétének első évében összesen 260 000 utast fog szállítani, ezáltal körülbelül 260 új munkahelyet teremtve Budapesten, illetve megmentve a magyarokat a Malév és a Wizzair magas jegyáraitól.


"A Ryanair ismételten nagy örömmel jelenti be az alacsony árak megérkezését Budapestre." - mondta Tomasz Kulakowski, a Ryanair közép-európai értékesítési és marketing menedzsere.


"Az új, Budapestről Liverpoolba és Glasgowba közlekedő járataink óriási lökést adnak majd a turizmusnak. Számításaink szerint több mint 100 000 utast fogunk szállítani ezeken az útvonalakon a működés első évében. Az utasok egy tekintélyes részét jelentős vásárlóerővel bíró angol turisták képezik majd, akik még legalább 100 munkahelyet fognak teremteni Budapesten."

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


"2007. október 31-től, illetve november 1-től Budapest és környékének lakóinak is lehetősége lesz közvetlenül az Egyesült Királyságba repülni, akár mindössze 2500 forintért (adókkal és illetékekkel együtt). Ez csupán töredéke a Malév és a Wizzair által felszámított magas áraknak.


Sok légitársaság csak beszél a diszkont árakról, de egyedül a Ryanair biztosítja azokat, garantálva** a legalacsonyabb árakat. Minden utast arra bátorítunk, hogy még ma keresse fel honlapunkat a www.ryanair.com címen, mivel várhatóan rekord idő alatt elkapkodják majd ezeket a jegyeket."
** AMENNYIBEN A RYANAIR-NÉL OLCSÓBB JEGYÁRAT TALÁL BÁRMELY MÁS LÉIGÁTRSASÁGNÁL, A RYANAIR ÉS A VERSENYTÁRS ÁLTAL AJÁNLOTT JEGYÁR KÜLÖNBÖZETÉNEK KÉTSZERESÉT MEGTÉRÍTJÜK ÖNNEK. A RYANAIR ÁRGARANCIA RÉSZLETEIÉRT KERESSE FEL HONLAPUNKAT A WWW.RYANAIR.COM CÍMEN.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 6. kedd
Ivett, Frida
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?