11 °C Budapest

Vége a riogatásnak: csökkennek az árak!

Pénzcentrum
2007. március 28. 05:40

Havi rendszerességű internetes telefon-körképünk összeállításakor örömmel tapasztaltuk, hogy a Skype versenytársai a riogató hadjárat helyett végre percdíjaikra helyezték a hangsúlyt, lekerültek ugyanis oldalaikról a piacvezető drasztikus áremelésével ijesztgető hirdetések. Összességében elmondhatjuk, hogy a voip egyenlegüket feltölteni kívánó magyarországi telefonálók elsősorban a forint erősödésének örülhettek az elmúlt hetekben, melynek köszönhetően a forintban kifejezett percdíjak jelentősen mérséklődtek a korábbi szintekhez képest.

Változatlanul nem árt tudnunk, hogy az általunk fizetendő percdíjakra alapvetően két tényező hat:

• változik a szolgáltatók árpolitikája, vagy
• elmozdulás következik be a forint (euróval, dollárral, fonttal szembeni) árfolyamában.

A két tényező közül ez utóbbi szorulhat némi magyarázatra: a legtöbb szolgáltatónál euróban, dollárban, vagy éppen fontban tölthetjük fel virtuális számlánkat, így amennyiben ezt forint számlánkról tesszük, a mindenkor érvényes banki árfolyamon történik meg pénzünk átváltása. (Ha devizaszámlát vezetnénk, nem lenne hatással ránk az árfolyamváltozás, ennek azonban pótlólagos költségei vannak.)

Az alábbi táblázatban az egy családba tartozó VoipStunt, VoipCheap, VoipDiscount, VoipBuster és az InternetCalls esetében ki kell emelni, hogy az ingyenesség már hetente csak 300 percre lesz érvényes, az ezt meghaladó percekért 1 penny-t, illetve egy eurócentet kell fizetni a promóciós desztinációk esetében.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


A Yahoo honlapja szerint a megadott percdíjakra adó és egyéb díjak jöhetnek, míg másütt ezeket tartalmazzák a táblázatban feltüntetett értékek. A szegmens úttörője, a Skype minden hálózaton kívüli (SkypeOut hívás után 0,045 eurós bruttó kapcsolási díjat számít fel.

A számok tanulmányozása mellett persze nem szabad elfelejteni, hogy a network-hatás egyértelműen a Skype-nak kedvez (ezt a klienst használják a legtöbben, így több lehetőség van hálózaton belül, ingyenesen telefonálni), valamint innováció tekintetében egyértelműen a szegmens úttörője diktál, a többiek csak igyekeznek utánozni, kisebb-nagyobb sikerrel és jelentős késéssel.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 6. kedd
Ivett, Frida
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 6. 20:09