Egy kis kikapcsolódást szeretnél kellemes, pihentető és regeneráló környezetben távol a városok zajától úgy, hogy közben minden, a kikapcsolódást segítő szolgáltatás a rendelkezésre áll? Szeretnénk a figyelmedbe ajánlani luxus hajóutakat, amelyek 4 naptól akár 17 napig is tarthatnak, úti céltól és útiránytól függően. Amiből nem engedünk, az a luxus!
Elsősorban néhány hasznos tudnivalót osztunk meg Olvasóinkkal a Costa Cruises luxushajó utak avatott szervezőjének példáin keresztül, majd konkrét utazási ajánlatokat foglaljuk össze egy táblázatban.
Amit érdemes az utazás megkezdése előtt figyelembe venni azok a következők: a beszállás 3-4 órával indulás előtt kezdődik, ez útvonalfüggő. Az esetedben a rád érvényes időpont a hajójegyeden fel lesz tüntetve. Amennyiben legalább egy órával a hajó indulása előtt még nem leszel a fedélzeten, a hajótársaságnak jogában áll feltételezni, hogy nem szándékozol utazni ezért törlik a névre szóló foglalást és 100%-os lemondási díjat számítanak fel, azaz téged mint utast visszatérítés nem illet meg.
A Costa Card "házi" hitelkártyaként is működik, tehát akkor is fel kell mutatni, amikor a hajón vásárolsz, az étkezésekhez kérsz egy italt stb. A vásárlás, fogyasztás összege automatikusan megjelenik a Costa számlán, amelynek kiegyenlítésére a hajóút végén kerül sor. (A hajóút során nincs készpénzforgalom - a kaszinó kivételével.) 24 órás recepciós szolgálat áll rendelkezésre, itt lehetőség van ellenőrizni a házi bankszámládat, érdeklődhetsz a fedélzeti szolgáltatások iránt, kérhetsz ébresztőt stb., ugyanúgy, ahogy egy szállodai recepción. A recepción több nyelven (angol, német, francia, olasz, spanyol) beszélő munkatársak dolgoznak.
Az utazási irodák palettáján izgalmas és változatos útvonalak szerepelnek. A téli időszakban európai utakra például izgalmas földközi-tengeri barangolásokra invitálnak, míg a távolabbi tájakat kedvelőknek legtöbben a karib-tengeri és dél-amerikai útvonalakat kínálják, de egyre népszerűbbek az ázsiai utak is. Íme néhány úticél ajánlat:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Amire felhívnánk a figyelmet az a következő, amit nem tartalmaznak a katalógusokban szereplő árak, így a táblázat sem: a reptéri illetve kikötői illetéket, az üdülőhelyi díjat, biztosítást és helyenként a vízumot.
A társaságok új árpolitikájának lényege: minél korábban foglal valaki, annál nagyobb esélye van arra, hogy a lehető legkedvezményesebb árkategóriában teheti meg azt. További kedvezményeket biztosítanak a társaságok az alacsony ár mellé, például 25% kedvezmény a wellness- és szépségkúrák, 20% kedvezmény az ültetett étkezéseknél fogyasztható italcsomagok stb.
Közkedveltek a társaságok nászutas-, gyermek- és családi kedvezményei, ezek mértéke szezontól, valamint az egyes útvonalaktól és indulási időpontoktól függ. Például: nászutas-kedvezmény 50 000 Ft/nászutaspár, gyermekkedvezmény: szülőkkel egy kabinban utazó, 1, ill. 2 gyermek részvétele ingyenes, csak kikötői illetéket kell fizetniük! A gyermekkedvezmény felső korhatára 18 év.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


