11 °C Budapest

Emelkednek az árak, kihalnak a taxisok

Pénzcentrum
2006. február 3. 13:30

A taxiszolgáltatást közvetlenül nem érinti az elsejétől életbelépő áfacsökkentés. Mivel a szolgáltatás áfakulcsa 15 százalékos, és a költségeire sincs nagy hatással a csökkentés, ezért az ezzel foglalkozó cégek az év elején nem változtattak tarifájukon. Ellenben több fővárosi cég is áremelést fontolgat tavasztól.

Tavaly nyár végén több fővárosi társaság is 5-8 százalékkal megemelte tarifáit. Az idei év regisztrációs adó változását nagy részben kompenzálta az áfacsökkentés hatása, amely csak közvetetten van hatással a cégek életére. A társasságok többsége továbbra is az üzemanyagár változásának és az infláció függvényében alakítja majd az árait, többségük március végére emelést tervez.
Az áremelésnek azonban a fent említett tényezőkön kívül van másik mozgatórugója is. Ugyanis az utasok egyre magasabb minőségi követelményeket támasztanak a szolgáltatókkal szemben. Néhány évvel ezelőtt még teljesen megszokott dolog volt az 5-6 éves (esetenként néha több) alsó-középkategóriás autó taxiként való üzemeltetése. Mára azonban némiképp megváltozott a helyzet, a vásárlók, ugyanis elvárják, hogy egy felső-közép kategóriás, maximum néhány éves újszerű autó álljon rendelkezésükre a rendeléstől számított néhány percen belül. – tájékoztatott Reif Zoltán, a legnagyobb fővárosi társaság, a Buda Kft. (BudaTaxi, Tele5 Taxi) marketing igazgatója.

Más a helyzet azonban vidéken, mivel ott kevesen veszik igénybe ezt a fajta szolgáltatást. Ezért az ottani társaságoknál fel sem merült az emelés gondolata, még az üzemanyagárak módosulásakor sem nyúlnak az árakhoz. – mondta el kérdésünkre Horváth Ádám a debreceni Fan Taxi üzletág vezetője.
A fővárosi társaságok tarifái között túl nagy eltérést nem tapasztalhatunk. Legtöbbet akkor fizetünk a taxizásért ha leintünk egy kocsit az utcán (főleg akkor ha külföldinek néz, vagy várostérkép van a kezünkbe). Amennyiben telefonon rendeljük meg a szolgáltatást, illetve mindig ugyanazt a társaságot választjuk, netalán még céges szerződést is kötünk velük, akkor további kedvezményeket is kapunk a fizetendő díjból. A szolgáltatók némelyikének (főleg vidéken) az éjszakai tarifái 10 százalékkal magasabb a nappal fizetendő díjaknál, vidéki fuvar esetében pedig a viteldíjak duplájával kell számolnunk. A vidéki szolgáltatók alapdíjai alacsonyabbak a fővárosi társaságok díjainál, igaz az ő esetükben már nem találkozunk annyi féle kedvezménnyel.
A hagyományos személyszállítás mellett új szolgáltatások is megjelentek a cégek kínálatában, így például: sofőrszolgálat, városnézés, repülőtéri transzfer, stb.
A taxisok vesszőfutása
 

Budapesten a kilencvenes évek elején körülbelül 15 000 taxis dolgozott, ez a szám mára 6000-re csökkent. A taxis társadalom nagy veszélye, a csökkenő kereslet mellett, a sofőrök elöregedése.

 

Reif Zoltán elmondása szerint átláthatatlan a szakma szabályozása. Egyik napról a másikra változnak a járművekkel és a sofőrökkel szemben támasztott követelmények és ami a legégetőbb probléma, hogy a döntéshozók figyelmen kívül hagyják a szakmai érdekképviseletek véleményét.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 6. kedd
Ivett, Frida
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 5. 19:23