23 °C Budapest

Gyorsulóban a futárok

Pénzcentrum
2007. október 30. 08:30

Az uniós bővítés hatására az elmúlt három évet a nemzetközi küldemények piacának dinamikus növekedése jellemezte. A teljes CEP-(futár, expressz, csomag) piac nagysága a tavalyi év során 64,8 milliárd forint volt, ez 26 százalékkal haladta meg az előző évit - tudósít a Világgazdaság.

A Logisztikai Rendszertechnikai Kft. felmérésében a felhasznált adatok többsége a piaci szereplők adatszolgáltatásán nyugszik. Ennek alapján a nemzetközi CEP-szegmens bővülési dinamikája újfent meghaladta a belföldit, így egyre nagyobb arányt képvisel a teljes magyar CEP-piacból. Emellett tovább emelkedett a piaci koncentráció is, az első öt cég részesedése 76,3, az első haté 80,1, az első húszé pedig 95 százalékos volt.

A futárpiac a tavalyi év során közel 2,4 milliárd forintot tett ki, az előző évhez képest ez 11,5 százalékkal több. Továbbra is magas a mikrovállalkozások száma, azonban szakemberek szerint jelentősnek mindössze 15 cég tekinthető, igaz, meghatározó részesedése egyiküknek sincs.

Annak ellenére, hogy a kisebb, néhány fős társaságok üzleti esélyei és jövedelemtermelő képessége tovább csökken, nem várható tömeges eltűnésük az újabb és újabb belépőknek köszönhetően. Éves szinten a piac volumene 1,5-1,6 millió csomag.

Az expresszpiac 2006-ban 14,5 milliárd forintos volt, amely 24 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi adatokat. A piac volumene 15-16 millió csomag évente.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A többnapos kézbesítési szegmens tavalyi forgalma 5 milliárd forintot tett ki, ez mindössze 3,7 százalékkal haladta meg a 2005-ös értéket. A piac rendkívüli koncentráltságát jelzi, hogy a legnagyobb szolgáltatóknak kétharmados a részesedésük.

A belföldi CEP-piacon egy munkanapra 94-95 ezer küldemény jut, amely hét százalékkal több, mint 2005-ben. A nemzetközi küldeményeket is hozzávéve a teljes magyar CEP-piac napi kezelt csomagmennyisége 110-115 ezer darab.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 7. hétfő
Apollónia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. július 7. 17:27