A mobilitási platform az év végére már kilenc magyar városban kínálja szolgáltatásait.
Jó évet zárt tavaly a nemzetközi turizmus: mind az utazások száma, mind a turisták által elköltött pénz mértéke emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Mutatjuk, hogy mely országokban szórták el a legtöbb pénzt a kikapcsolódni vágyók, és azt is, hogy mennyi pénzt hagytak Magyarországon a turisták.
2017 jó év volt a világméretű turizmus számára: a World Tourism Organization (UNWTO) frissen publikált, 2018-as jelentése szerint 2010 óta tavaly mérték a legnagyobb növekedést ebben a szektorban. Ezt az eredményt olyan tényezők együttes hatásának tulajdoníthatjuk, mint a kedvező gazdasági feltételek, magasabb kereslet a feltörekvő piacokon, illetve a korábban biztonsági kihívásokkal szenvedő úti célok újbóli felfutása. Tavaly 1,32 milliárd turisztikai célú érkezést regisztráltak, amely 7 százalékkal több a 2016-os adatoknál. A turisztikai szektor bevétele 5 százalékkal emelkedett 2016-hoz képest, elérve az 1,34 billió dollárt.
2017-ben Franciaország volt a világ leglátogatottabb országa: a nyugat-európai államban 86,9 millió érkezést regisztráltak egy év alatt. A második helyen déli szomszédja, Spanyolország áll 81,8 millió látogatóval, a dobogó harmadik fokán pedig az Amerikai Egyesült Államok található, a maga 75,9 millió látogatójával. Korábban sokan tartottak attól, hogy Trump akciói, illetve retorikája elriaszthatják a turistákat. Félelmük nem volt teljesen alaptalan, hiszen az USÁ-ba érkezők száma valóban 3,8 százalékkal csökkent.
Ennek ellenére a turisták által az Egyesült Államokban elköltött pénz összege nemhogy nem csökkent, de 1,9 százalékkal még emelkedett is, elérve a 210,7 milliárd dollárt. Ez az összeg pedig messze meghaladja a spanyol- és franciaországi turisták által elköltött összeget: a két európai országban ugyanis "csak" 128,7 milliárd dollárt költöttek el összesen.
Ugyanakkor Magyarországon is jó évet zárt a turizmus 2017-ben: tavaly 15,8 millió turisztikai célú érkezést regisztráltak itthon. Természetesen a Magyarországra érkező külföldiek sem sajnálták a pénzt nyaralásuk alatt: közel 6,2 milliárd dollárt költöttek el hazánkban.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket?
Mire fordítanád szívesen a lakás-előtakarékossági szerződésed?
-
A digitalizáció és az együttműködés lehet a KKV-k túlélésének egyik kulcsa 2025-ben
A Billingo kollaborációs programmal hívja fel a figyelmet a vállalkozói összefogás előnyeire.
-
Mire használnád a lakástakarék-megtakarításodat?
Milyen szempontok fontosak egy megtakarítás kiválasztásánál?
-
Karácsonyi bevásárlás? Nézzük, milyen akciók lesznek a Lidlben
Az áruházlánc akciós kínálata az ünnepi menüre fókuszál.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.