20 °C Budapest
Vicuna egy távoli sivatagi úton az Atacama-sivatagban, Észak-Chilében

Pokoli hőség vár erre a két vármegyére: a legmagasabb, piros figyelmeztetést adták ki

MTI
2024. augusztus 12. 12:32

A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki a HungaroMet Zrt. Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyére, ahol a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat kedden.  

A meteorológiai szolgálat veszélyjelzésében azt írta, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyére a legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adták ki magas középhőmérséklet miatt keddre. Az előrejelzés szerint 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet kedden Somogy, Tolna, Baranya, valamint Békés vármegyében, így ezekre a vármegyékre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki.

A napi középhőmérséklet 25 fok felett alakulhat Zala, Vas, Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar vármegyében, itt elsőfokú (sárga) figyelmeztetés van érvényben keddre a magas középhőmérséklet miatt.

Emellett zivatar kialakulásának veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki keddre Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas, Veszprém, Zala vármegyék területére. Ezekben a vármegyékben zivatar alakulhat ki, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 10. kedd
Nikolett, Hunor
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?