Senior woman with cup in garden happy old lady tea garden terrace balcony

Így utaznak a magyarok 2024-ben: messze elkerülik az ilyen szállásokat, tudhatnak valamit

2024. július 15. 08:32

A 18–25 évesek 45 százaléka, míg a 60 évnél idősebbek mindössze 15 százaléka utazik legalább egy hétre egy friss felmérés szerint. Az adatok alapján az emberek több mint kétharmada nem tervez nyaralást 2024-ben, és minél idősebb valaki, annál kisebb az esélye egy hosszabb utazásra - írja a Népszava.

A megkérdezettek 69 százaléka jelezte, hogy idén nem tervez legalább egyhetes nyaralást, míg csak 29 százalék mondta, hogy tervez vagy már volt is nyaralni a Publicus Intézet felmérése szerint. A fiatalok körében ez a legvalószínűbb: a 18–25 éves korosztályban 45 százalék utazik valahova legalább hét napra, míg a 60 év felettiek körében ez az arány csupán 15 százalék. Az érettségivel és diplomával rendelkezők nagyobb arányban jutnak el nyaralni (36 és 35 százalék), szemben a legfeljebb nyolc általánost végzettekkel (19 százalék).

Azok között, akik nyaralni mennek idén nyáron, 55 százalék egy utazást tervez, míg 29 százalék kettőt. További 8 százalék három utazást tervez, és 5 százalék ennél is többet. Átlagosan 11 napot töltenek pihenéssel. A válaszadók közül 43 százalék Magyarországon belül nyaral, míg 29 százalék külföldet választja. További 25 százalék mind belföldön, mind külföldön élvezi a nyári szezon adta lehetőségeket.

A nyaralók közül sokan másodmagukként indulnak útnak (34 százalék), de jelentős azok száma is, akik háromfős (21 százalék), négyfős (15 százalék) vagy ötfős családdal (10 százalék) utaznak. Nagyobb családokkal (17 százalék) is sokan kelnek útra.

Minden tizedik válaszadó saját nyaralóban tölti szabadságát, míg további 14 százalék ismerősöknél lakik pihenése alatt. A legtöbben szállodában szállnak meg (34 százalék), bérelt apartmant vagy vendégházat választanak (26 százalék). Panzióban lakik a válaszadók kisebb része (8 százalék), és csak kevesen választják a kempingezést (4 százalék).

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 676 013 millió forintot igényelnél 84 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 47 769 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 47 901 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A felmérés szerint a nyaralók költségvetése változó: a válaszadók közül sokan legfeljebb százezer forintot költenek pihenésükre (17%), míg mások ennél többet áldoznak rá: például százezer és háromszázezer forint közöttieket költők aránya eléri a huszonnégyet. Háromszázezer és ötszázezer forint közöttieket költők aránya 18 százalékos, ötszázezer és egymillió forint közöttieket költők 9 százalék. 6 százalék pedig még ennél is többet szán rá.

Nagy a különbség magyar és magyar között

Ahogy az lapunk friss, utazási szokásokkal kapcsolatos felméréséből kiderült: Legtöbb alkalommal a fővárosban élők nyaralnak, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek jelölték felmérésünkben legnagyobb arányban, hogy idén egyszer sem. Az is jól látszik nem reprezentatív kérdőíves felmérésünkből, hogy a megnövekedett árszínvonal befolyásolja az utazási szokásokat, a kitöltők több mint 70 százaléka mondta, hogy olcsóbb úti célt választ, kevesebbszer vagy egyáltalán nem utazik 2024-ben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Tini unokájával közösen ad ki könyvet a 77 éves, Pulitzer-emlékdíjas fotóművész (x)

Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. augusztus 19. hétfő
Huba
34. hét
Augusztus 19.
Humanitárius világnap
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?