Péntek estétől nyugat felől komor felhők borítják be az eget, és egyre több helyen számíthatunk záporokra, zivatarokra.

Sáros eső csap le Magyarországra több napon át: ezeken a helyeken lesz a legrosszabb időjárás
A következő napokban érkezik a legtöbb szaharai por fölénk, több helyen sáros eső is előfordulhat - írja az Időkép.
Az év első nagy szaharai porkitörése éri el a Kárpát-medencét a következő napokban - adta hírül a meteorológiai szolgáltató, akik beszámoltak arról is, hogy jelenleg egy Földközi-tenger fölött örvénylő mediterrán ciklon kavarja fel a port Észak-Afrika felett, ebből pedig mi is kapunk egy adagot. Azt is tudjuk, hogy csütörtökön és pénteken pedig még nagyobb mennyiségben lesz felettünk a szaharai por, amit különösen napkelte és napnyugta idején válhat láthatóvá.
Felhívják a figyelmet arra is, hogy nemcsak a magasban, hanem autókon, és más tereptárgyakon is találhatunk majd afrikai homokot, ugyanis pénteken több helyen eső, zápor moshatja ki a légkörbn lebegő porszemcséket. Sőt, néhol már csütörtökön is kialakulhat sáros eső. A portál megjegyzi, még hétvégén is jelentős lesz az ország felett lévő por mennyisége, de ekkor főleg záporos csapadék jön, így kisebb területen fordulhat elő újabb sáros eső.


Megtaláltuk a Balaton legolcsóbb lángosát: ebben a büfében 690 forint a sima, 1390 a sajtos-tejfölös
690 Ft egy sima lángosért a Balaton déli partján? Miközben máshol 2000 forintot is elkérnek, ez a büfé teljesen szembemegy a nyári ártrenddel.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A jövő oktatásának legfontosabb kérdése: kiválthatja az AI a hagyományos tananyagot?
A Tudományos Diákköri Mozgalom már évtizedek óta szerves része a magyar felsőoktatásnak.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


