Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat, továbbá néhány helyi és helyközi buszjárat menetrendjét érinti - közölte a MÁV.

Elképesztő, mennyien foglaltak szállást nyárra a Balatonra: már most negyedével többen foglaltak nyaralást, mint egy évvel korábban. Az árak a legnagyobb hazai szállásportál szerint 5-30 százalék között emelkedtek. Horvátországba még nagyobb, 81 százalékos a foglalások növekedése tavalyhoz képest.
Az előfoglalások alapján zsúfolt balatoni szezon elé nézünk, a Szallas.hu szerint időarányosan 24 százalékkal több a foglalás a magyar tengernél, mint tavaly - írja a Világgazdaság. Ugyanakkor elképzelhető, hogy csak azok lettek többen, akik igyekeztek jóelőre lefoglalni a nyaralást, és előbb is startoltak a kedvezmények.
Ami a drágulást illeti: Hajdúszoboszlón 22 százalékkal, Pécsen és Siófokon csaknem 20 százalékkal drágultak a szállások. A legnagyobb drágulás, 30 százalékos, Budapesten volt. Balatonfüreden 5,5 százalékos az éves árváltozás, és 10 százalék alatti Hévízen is, de hozzá kell tenni, hogy ezeken a településeken a legmagasabbak a fejenkénti átlagárak egy éjszakára.
Ami Horvátországot illeti: az április 20-ig beérkező foglalások darabszámban 81 százalékos növekedést mutatnak időarányosan tavalyhoz képest. Legjellemzőbben 5-7 éjszakára mennek a tengerhez a magyarok, a szállásuk átlagosan 12 ezer forintba kerül fejenként naponta. A legvonzóbb úti cél az Isztriai-félsziget, a Krk sziget és a Dalmácia–Split régió, a Szallas.hu adatai szerint ezen belül Vir, Crikvenica és Njivice a legnépszerűbb település.

Megint drágulnak a budapesti vonaljegyek: ennyit fizetünk júniustól, változik a reptéri busz díja is
Egy sor díjtétel emelkedik majd a budapesti tömegközlekedésen, de lesznek olyanok is, akik jól járnak. De hogy lehet ez?

Nagy szigor élesedhet a Balatonnál júniusig: ez a 43 település érintett, az idei szezon már más lesz
Az új Vízparti Terv hatálya az érvényben lévő régi szabályozáshoz képest 16 négyzetkilométerrel nőtt.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Fenntarthatóság és sztármárkák: ezek a legfrissebb trendek a drogériákban
Utánajártunk, hogy mekkora a keresletnövekedés a celebmárkák iránt és hogyan zajlik a termékfejlesztés.
-
Megtérülhet egy csúcskategóriás robotporszívó? A Dreame X50 Ultra Complete válasza meglepő! (x)
Elsőre két dologgal érdemes tisztában lennünk! Az első kérdés, hogy Ön olyan átlagos háztartások közé tartozik-e, amelyek évente több száz órát töltenek takarítással? A második kérdés, hogy mennyit ér Önnek a szabadidő?
-
Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.
-
Állampapír? Globális piacok? TBSZ? - A szakértő válaszol (x)
A Lightyear befektetési platform március 5-én webináriumot szervezett az állampapírokról és a tartós befektetési számla (TBSZ) előnyeinek kihasználásáról.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


