A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának legfrissebb jelentése alapján továbbra is havazik a Dunántúl nyugati és északi területein. Hóátfúvások miatt több útszakaszt is le kellett zárni, illetve több főúton leállították a nehézgépjármű forgalmat, emellett vannak olyan térségek, ahol érdemes hólánccal elindulni. Elzárt települések azonban továbbra sincsenek az országban.
A Dunántúl nyugati és északi részén változatlanul esik a hó, Győr-Moson-Sopron megyében intenzíven havazik. Pest megyében Dabas térségében havazik, Bács-Kiskun megye északi felén szállingózik a hó. A havazásban érintett területeken Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém Komárom-Esztergom és Fejér megyében a fő- és mellékutakon változatlanul téliesek az útviszonyok, túlnyomórészt havas, hókásás, latyakos szakaszok váltják egymást.
Hóátfúvások miatt le van zárva Veszprém megyében a 8406-os jelű út Kemenesszentpéter és a megyehatár között szakasza és Győr-Moson-Sopron megyében a 8427-es jelű út Páli és Vásárosfalu között. A hótátfúvások és a nagy mennyiségű csapadék miatt Vas megyében átcsoportosította a társaság a munkagépeit a legforgalmasabb és a havazásban leginkább érintett útszakaszokra, hogy a rendelkezésére álló hómarókat a legkritikusabb térségekre tudja átvezényelni. Azért, hogy ezt az átcsoportosítást végre tudja hajtani a cég, időszakosan lezárta a Karakó-Jánosháza, Kemenessömjén-Vöncök, Mersevát-Kemenesszentmárton és Boba-Nemeskocs közötti nagyon alacsony forgalmú át- vagy bekötőutakat. A lezárásokkal elzárt települések nem alakulnak ki, az útszakaszok mentén található falvak kisebb kerülővel megközelíthetőek maradnak. Nehézgépjárművekkel, főleg nyerges vontatókkal továbbra sem érdemes a hegyi utaknak nekivágni.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a havazásban érintett helyeken továbbra is legmagasabb készültségi fokozatban dolgozik. A munkák elvégzéséhez a társaság a saját gépparkján kívül bérelt gépeket is az utakra rendelte. Így a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákban jelenleg csaknem 340 gép dolgozik, a folyamatos munkavégzés érdekében a közútkezelő szakemberei 12 órás váltásokban látják el feladataikat. A legtöbb feladatot a hóátfúvások okozta akadályok megszüntetése jelenti, ugyanis a folyamatos hóekézés ellenére a szél folyamatosan visszahordja a havat a burkolatra, így igazán eredményesen csak a havazás és a viharos széllökések befejeztével lehet fellépni.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. továbbra is azt javasolja, hogy csak nagyon indokolt esetben induljanak útnak a közlekedők, ha mégis az utazás mellett döntenek, fokozott figyelemmel és megfelelően megválasztott sebességgel vezessenek és csak a téli közlekedésre megfelelően felkészített gépjárművekkel induljanak útnak, tartsanak maguknál hóláncot és mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál a 06-1-336-2400-as telefonszámon vagy a www.kozut.hu weboldalon.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.