14 °C Budapest

Egymilliárdot ad a kormány a fogászati turizmusra

2011. április 27. 19:02

A magyarországi fogászati turizmus fejlesztéséhez szükséges költségvetési forrás biztosításának érdekében egymilliárd forintot csoportosít át a kormány a Turisztikai célelőirányzatba - jelent meg a szerdai Magyar Közlönyben az erről szóló kormányhatározat.

A forrást a 2011. évi központi költségvetés Rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzatából csoportosítják át. A határozat csütörtökön lép hatályba.

Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten egy szakmai konferencián az ágazaton belül kitörési lehetőségnek nevezte a fogászati turizmust. Úgy vélekedett, ez a szegmens egyike azoknak a területeknek, amelyekkel Magyarország jelenlegi versenyelőnyét kihasználva megmutathatja Európának, miképp tud talpra állni, hogyan képes munkatársadalmat építeni.

A tanácskozáson a kormányfő együttműködési megállapodást írt alá Szűcs Lászlóval, az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. elnök-vezérigazgatójával, amely szerint a magyar állam támogatja az Európában jelenleg is piacvezető fogászati ágazat szakmai berkeiben kidolgozott fejlesztési programot.

A most induló program révén három év alatt kétszeresére, öt év alatt háromszorosára nőhet a fogászati ellátás miatt az országba érkező külföldiek száma számítások szerint. A konferencia sajtóanyaga szerint az európai fogászati turizmus közel 40 százaléka Magyarországra irányul, s évente mintegy 60-70 milliárd forint bevételt hoz.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A magyar fogászati turizmus fejlesztési programjának megalkotásában mintegy kétszáz fogorvos és rendelőtulajdonos, több szakmai szervezet vett részt az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. koordinálásával.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 9. szerda
Lukrécia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?