A legnagyobb dél-koreai autógyár hétvégén közzétett januári értékesítési statisztikái szerint a válság miatt világszerte zuhanó eladások ellenére Kínában rekord értékesítési adatokat könyvelhettek el az év első hónapjában.
A Hyundai szóvivője elmondta, hogy idén januárban 35 %-kal több személygépkocsit értékesítettek Kínában, mint egy évvel ezelőtt. Csak januárban közel 43 ezer Hyundai talált gazdára, miközben a Kia is 15 %-os növekedést ért el.
A sikeres eredményeket részben a kínai kormány középkategóriás személygépkocsikra vonatkozó adóteher csökkentő csomagjának is tulajdonítják, mert 2008. év végén összességében a távol-keleti országban is érezhető volt az értékesítés visszaesése.
A Hyundai a világ második legnagyobb autópiacával rendelkező Kínában 22 %-kal növelte a 2009-es értékesítési terveit, a várakozások szerint 360 ezer új autót adhatnak el idén. A Kia magasabbra emelte a lécet, ők 30 %-kal fejelték meg a 2008-as értékesítési terveket.
Amennyiben a dél-koreaiaknak sikerül realizálni a 2009-es számokat, úgy a kínai autópiaci torta egy tizedét szelhetik le idén.

Indulhat a tippelés meddig bírja a Petőfi híd: a felújítás tervezésének megpályáztatására sincs pénz
Budapest vezetése egyelőre nem tudja megkezdeni a súlyosan korrodálódott Petőfi híd felújítását.

Iszonyat értékes kincset rejt a magyar föld: szörnyű, ahogy elpazaroljuk, pedig használni is lehetne
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedőek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


