A ghánai választások közeledtével két fő jelölt verseng az elnöki székért, miközben az ország gazdasági kihívásokkal és környezeti problémákkal néz szembe.
A vásárlók szerencsére sokszor találják szembe magukat azzal, hogy egy autó kiállja a mindennapi követelményeket a legvalószínűtlenebb helyeken is. A Honda bemutatóterme ilyen szempontból egy aranybánya. Itt a vevők olyan modelleket fedezhetnek fel, amelyek megbízhatóak, de ugyanakkor a javítási költségeik alacsonyak, mint az első helyen végzett Odyssey esetén is, ami megkapta a legtartósabb autó címet.
A Honda Pilot, CRV, Civic, és Accord is szerepel az első 10 helyezett között, ami nem meglepő az iparági szakértők szerint. A japán autógyár szinte minden modellel magasan teljesíti a minőséggel és a megbízhatósággal szembeni elvárásokat. A listán szerepelnek még a luxuskategóriába tartozó Audi A4-es, és az AcuraRDX is.

A Forbes a rangsor összeállításakor számos tulajdonságát figyelembe vette az autóknak. A biztonság mérésére több módszert is alkalmazott, amiben szerepelt a frontális törésteszt, és annak a mérése is, hogy mennyire van biztonságban a sofőr, ha hátulról törik össze az autóját. A tesztelés során ezen a területen legalább 4 csillagot kellet kapnia a modelleknek az ötből ahhoz, hogy szerepeljenek a listán.
Ezek után az autók teljesítményét vették górcső alá, egy olyan tesztelési mód alkalmazásával, amely 50 különböző módszert és értékelési módot foglal magába. A 100 elérhető pontszámból legalább 70-et kellett elérni, ami az általános megítélés szerint már nagyon jónak számít.
A biztonság és a teljesítmény mellett azonban az is lényeges volt, hogy melyik autó mekkora általános javítási költségekkel rendelkezik. Ebbe azok a javítások tartoznak, amelyek minden bizonnyal felmerülnek az első 5 évben, vagyis egy koccanás utáni karosszéria fényezés már nem ez a kategória.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Számos gyártó eladásai jelentősen csökkentek az elmúlt néhány évben a gyártott modellek minőségének és megbízhatóságának alacsony szintje miatt. Ha a vevő nem érzi magát biztonságban az autóban, akkor lehet az bármilyen csillogó, extrákkal teleszerelt jármű, nem fogják megvenni. A listán szereplő autók viszont ugyanúgy kényelmesek és felszereltek, mint egy-egy drágább kocsi. Az Audi A4-es például kétoldalt szabályozható klímával is rendelkezik.

Indulhat a tippelés meddig bírja a Petőfi híd: a felújítás tervezésének megpályáztatására sincs pénz
Budapest vezetése egyelőre nem tudja megkezdeni a súlyosan korrodálódott Petőfi híd felújítását.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


