Az autósreklámmal foglalkozó HírAutó állítja, hogy nincs kapcsolat közte és a most nem fizető másik autómatricás cég, az IL Ferro Kft. között. Ám kiderült: az IL Ferro volt tulajdonosának a testvére a HírAutó Kft. kreatív vezetője - írja a Népszabadság.
Rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze kedden a HírAutó Kft. többek között azért, hogy tisztázza: semmiféle kapcsolat nincs közte és a múlt hét óta a fizetéseket felfüggesztő IL Ferro Kft. között. Csakhogy a sajtóanyagban a HírAutó elérhetőségei között a cég kreatív igazgatójaként Laskay Pétert nevezték meg, aki az IL Ferrót felfuttató, majd februárban a cégből kiszálló egyik volt tulajdonosnak, Laskay Róbertnek az öccse. A HírAutó Kft. ügyvezetője, Vadla Viktor határozottan cáfolta, hogy a HírAutó és az IL Ferro között bármiféle összefonódás lenne - munkatársunknak úgy fogalmazott, hogy Laskay Péter az IL Ferrónál szerzett tapasztalatai miatt került be 2007 februárjában a HírAutóhoz.
Laskay Péter elmondása szerint 2005 végétől 2007 februárjáig dolgozott az IL Ferrónál ügyfélszolgálatosként. Közben a bátyja mellett több, az interneten is fellelhető sajtóorgánumnak adott nyilatkozatot az IL Ferro nevében, sőt: az IL Ferro fizetésfelfüggesztését bejelentő múlt heti nyilatkozatot is éppenséggel az ő e-mail címéről küldték el.
Mindkét cég azt ígéri, hogy nulla kezdőtőkével autóhoz juttatja az ügyfeleit úgy, hogy később a törlesztést az autók oldalán elhelyezett reklámmatricák után befolyó reklámozási díjakból fedezi. A sajtó- és az autólízinges, illetve kereskedőszakma képviselőinek egy idő után az szúrt szemet, hogy a reklámautók oldalán nem jelentek meg a reklámpiacon komoly megrendelőnek számító nevek, amelyek indokolnák - bevétellel támasztanák alá - az IL Ferro esetében több százmilliós, a HírAutónál tízmilliós havi kifizetéseket. Igaz: egy jó ideig mind a két cég katonásan fizette az ügyfelek felé a havi 40-50 ezer forintos reklámdíjakat - a HírAutó a mai napig fizeti is. Az IL Ferro ellenben éppen a múlt héten jelentette be: három hónapra felfüggeszti a fizetést.
Ugyanilyen feltűnő ezeknél a cégeknél, hogy magas "regisztrációs költségeket" kértek-kérnek a használt autóval jelentkező ügyfelektől. A HírAutónál kétéves szerződés esetén 170, négyévesnél 340 ezer forintot. Vadla Viktor ezt korábban úgy kommentálta, hogy minderre az esetleges időközben felmerülő matricaváltások költségei miatt van szükség.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az ezerkétszázas ügyfélállománnyal bíró HírAutó vezetője elmondta: havonta 38 millió forintot fizetnek ki az ügyfeleknek, amelynek "több mint ötven százaléka" a reklámokból folyik be. Ez legalább 19-20 milliós reklámmegrendelést jelent. A cég által referenciaként megadott nyolc hirdető közül lapunknak kettő - a Volks Auto Kft. és az Euro Credit - jelezte, hogy rendszeres megrendelők, ám reklámjaik összesített értéke nem közelíti meg a mondott bevétel negyedét. Az HBO azt jelezte: pusztán egy hónapos szerződést kötöttek, és ezt később nem hosszabbították meg.

Iszonyat értékes kincset rejt a magyar föld: szörnyű, ahogy elpazaroljuk, pedig használni is lehetne
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedőek.

Itt verte el a legtöbb magyar a játékpénzt a SZÉP-kártyákról: ez történik, ha minden zseb átjárható?
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


