Tegnap a hazai piacon is újdonságnak számító "autós" csomaggal jelent meg a piacon a Vodafone Magyarország - írja a Világgazdaság.
A szolgáltatás úgy működik, hogy az előfizető a hagyományos SIM-kártya mellé kap egy másik kártyát is, melyet az autóba épített telefonjában használhat. A hagyományos, illetve az autós készülék is közös számon érhető el, s akár egyidejűleg is indítható, vagy fogadható hívás a két készülékről.
A hívások először az autóba épített telefonra érkeznek, ha az be van kapcsolva. Amennyiben ott nem fogadják a hívást, az átirányításra kerül a hagyományos mobiltelefonra.
A csomagot a havidíjas ügyfelek vehetik igénybe, a szolgáltatás belépési díja 3 000 forint, havidíja pedig 2 100 forint.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.