Egyre többen utasítják el az AI használatát környezetvédelmi aggályok és társadalmi hatások miatt,
Már a következő iPhone gyártására készül az Apple ázsiai partnere, a Foxconn - írja a Bloomberg. A hírek szerint a cég ismét elkezdett dolgozókat felvenni kelet-kínai gyárába a februári létszámstop után. Március vége óta 10 ezer fővel bővült a gyár alkalmazottainak száma, ahol már most is 250-300 ezren dolgoznak.
Készül az új iPhone gyártására a Foxconn
Újra elkezdett dolgozókat felvenni egyik kelet-kínai gyárába a Foxconn, az Apple egyik legnagyobb partnere, amely többek között az iPhone-ok összeszerelését végzi. Februárban létszámstopot hirdetett a cég, de mára ezt feloldotta, március vége óta 10 ezer dolgozót vett fel Zhengzhou-ban lévő gyárába, ahol már most is 250-300 ezer alkalmazottat foglalkoztat.
A
Foxconn már a legújabb iPhone gyártására készülhet, a fogyasztók és az
elemzők nyárra várják az Apple következő okostelefonját. A cég
hagyományosan évente egy okostelefont mutat be, amire az utóbbi években
rendre ősszel került sor. Elemzők szerint azonban az erős verseny
közepette rövidebb termékfrissítési ciklust kellene bevezetnie az
Apple-nek. A pletykák szerint most - szokásával ellentétben - nem csak
egy készülékkel jelenik meg a cég, hanem egy olcsóbb iPhone-t is piacra
dob annak mintájára, mint ahogy egy olcsóbb táblagépet (iPad Mini) is
árulni kezdett.
Nagy siker volt az iPhone 5
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Apple szeptemberben mutatta be legújabb csúcstelefonját, az iPhone 5-öt, ami az értékesítések volumene alapján minden idők legsikeresebb okostelefonja lett az Apple-nél és rekordszintre emelte az eladott iPhone-ok számát a negyedik negyedévben. Viszont eközben a versenytársak sem tétlenkedtek, legutóbb a Samsung mutatta be csúcstelefonját, ami tudását tekintve már messze lekörözi a legújabb iPhone-t.

Érik a világbotrány: beigazolódott, amit már sejtettek a kínai DeepSeek mesterséges intelligenciáról
A dél-koreai adatvédelmi hatóság szerint a kínai DeepSeek mesterségesintelligencia-cég engedély nélkül továbbított felhasználói adatokat és MI-parancsokat más országokba.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


