A rajongók izgatott várakozása hamarosan véget ér, ugyanis november 28-án bemutatják a mozikban Azahriah titokzatos filmjét, amelynek létezését sokáig homály fedte.
Mélyen zsebbe kell nyúlni a sörért az Oktoberfesten: 6 000 forint körül alakul egy korsó ára
Dieter Reiter müncheni polgármester két ütéssel csapra verte az első söröshordót, és ezzel a hagyományos aktussal nyitotta meg szombaton az Oktoberfest sörfesztivált Münchenben.
Előzőleg, a délelőtt folyamán a sörkertek, sörsátrak házigazdái hosszú sorokban vonultak ki szekereken, sörgyári kocsikkal, fúvószenekarok kíséretében napsütéses időben a fesztivál helyszínére, a Theresienwiesére. Az utcákon ezrek sorakoztak, majd amikor a rendezők megnyitották a kapukat, tódultak be a "Wiesn" területére. Tavaly 7,2 millió vendég érkezett a 18 naposra bővített fesztiválra, ami a szervező, München városának statisztikái szerint a nyilvántartás 1980-as kezdete óta rekordnak számít. Az idén az október 6-ig tartó népünnepélyre mintegy hatmillió látogatót várnak.
A sör ismét drágább lett. Egy literes korsó (Maß) 13,60-15,30 (5 340- 6 015 Ft) euróba kerül.
A felszolgált víz literenként tíz euróba kerül, de tavaly óta már ingyen is lehet ivóvízhez jutni kutaknál. A solingeni és müncheni merényletek miatt az idei fesztivált fokozott biztonsági óvintézkedések mellett tartják meg. A bejáratoknál végzett ellenőrzések és a magas rendőri jelenlét már régóta részei a kidolgozott biztonsági koncepciónak, csakúgy, mint a nagyméretű táskák, kések és üvegpalackok bevitelének a tilalma. A drónok reptetése is tilos a terület felett.
Nekik osztogatná el giganyereményét az Ötöslottó nyertese: nem csak a családnak jut a milliárdokból?
A nagyvonalúság nem ritka a nagy összeget nyerő játékosok körében.
Ilyen nincs, tényleg végleg betilthatják a TikTok-ot? Kezd tisztulni a kép, minden egy irányba mutat
A döntéshozók szerint a TikTok betiltásának legegyszerűbb módja az lenne, ha eltávolítanák azt az AppStore-okból.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.