32 °C Budapest
San busmanok sziklarajzai a Stadsaal-barlang közelében a Cederbergben, Dél-Afrika

Elképesztő felfedezés: ez mindent átírhat, amit az ember eredetéről gondoltunk?

2024. július 5. 12:16

Az indonéziai Celebesz szigetén tett új régészeti felfedezés új megvilágításba helyezi az emberi kreativitás és történetmesélés eredetét. Ausztrál és indonéz tudósok egy legalább 51 200 éves barlangrajzot találtak, amely egy vaddisznót és három emberszerű alakot ábrázol - írja a BBC.  

Maxime Aubert professzor, az ausztráliai Griffith Egyetem munkatársa a BBC Newsnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy ez a felfedezés alapjaiban változtatja meg az emberi fejlődésről alkotott elképzeléseinket.

A festmény összetett történetet mesél el. Ez a legrégebbi bizonyítékunk a történetmesélésre. Azt mutatja meg nekünk, hogy az akkori embereknek megvolt a képessége az absztrakt gondolkodásra

- mondta.

A festményen egy mozdulatlanul álló disznó látható részben nyitott szájjal, valamint három emberszerű alak. Az egyik figura mindkét karját kinyújtva tartja, mintha egy botot fogna, míg a másik közvetlenül a disznó előtt áll, fejével annak ormánya mellett. Úgy tűnik, hogy ez is egy botot tart, amelynek vége a disznó torkához érhet. Az utolsó alak fejjel lefelé áll, lábai felfelé nézneknek és kifelé terpesztve vannak, egyik keze pedig látszólag megérinti a disznó fejét.

Adhi Agus Oktaviana, a jakartai Nemzeti Kutatási és Innovációs Ügynökség (BRIN) sziklarajzszakértője vezette azt a tudóscsoportot, amely ezt az izgalmas felfedezést tette.

Az emberek valószínűleg 51 200 évnél sokkal régebb óta mesélnek történeteket, de mivel a szavak nem fosszilizálódnak, csak közvetett közvetítőkre támaszkodhatunk, például művészeti ábrázolásokra

- mondta Oktaviana.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A rajzolás első bizonyítékait Dél-Afrikában találták meg Blombos-barlangokban lévő geometriai minták formájában, amelyek 75 000 és 100 000 évvel ezelőttre nyúlnak vissza. Ugyanakkor az absztrakt gondolkodás megjelenését korábban tévesen Nyugat-Európához kötötték, köszönhetően a mai Dél-Franciaországban és Spanyolországban megtalálható barlangrajzoknak. Ez az elképzelés egyébként már 2014-ben megdőlni látszott, ugyanis Celebesz déli részén már akkor is találtak színes barlangrajzokat.

A Nature című folyóirat vezető szerkesztője, Dr. Henry Gee szerint valami fontos dolog történt körülbelül 50 ezer évvel ezelőtt:

Úgy tűnik, hogy valami történt ebben az időszakban az emberi agyban.

Chris Stringer professzor pedig úgy véli, hogy Afrikában lehetnek még korábbi példák az ősi ábrázoló művészetre.Az új kormeghatározást egy innovatív módszerrel tették lehetővé: lézerrel apró darabokat vágtak ki a műalkotásokból.

Adam Brumm professzor szerint ezek az új felfedezések új megvilágításba helyezik a történetmesélés szerepét. A szakértő szerint "figyelemre méltó, hogy a Celebeszen talált legrégebbi barlangrajzok felismerhető jelenetekből állnak."

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 8. hétfő
Ellák
28. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. július 8. 10:45
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm