A TikTok ezentúl automatikusan jelezni fogja a felhasználónak, ha a mesterséges intelligencia (AI) által létrehozott tartalmat tekintenek meg.
A horgászegyesületek nem csupán a csendes vizek partján található megnyugvást kínálják; közösségi eseményeikkel, versenyeikkel és családi napjaikkal igazi társadalmi hálót szőnek. A horgászat szeretete mellett a közös főzések, a természetvédelmi tevékenységek és a generációk közötti tudásátadás mind hozzájárulnak egy erős, összetartó közösség kialakításához - írja a HelloVidék. A Magyar Országos Horgász Szövetség vezetőségével folytatott beszélgetés során kiderült, hogyan formálják a MOHOSZ és a horgászegyesületek a jövőt.
"A horgászegyesületekre egyre inkább jellemző az a gyakorlat, amely szerint a vonatkozó jogszabályokban foglaltaknál szigorúbb halelviteli szabályokat állapítanak meg. Ezzel az észszerű keretek között meghatározott elvihető halmennyiséggel egyrészt a vízterület halfaunája válik hosszútávon fenntarthatóvá, másrészt a haltelepítésre fordítandó összeg lecsökkenthető, és az így felszabadult pénzeszközök olyan fejlesztésekre fordíthatók, amelyek a fenntartható halgazdálkodást segítik elő (pl. ívóhelyek kialakítása). A horgászok részéről szintén ezt a gondolkodást támogatja a fogd meg és engedd vissza-szemlélet, amely a fentiekben leírtakat erősíti" - tájékoztatta a MOHOSZ a lapot.
Azt is elmondták: a horgászegyesületek a saját környezetük megóvása érdekében elkötelezettek. Nem elhanyagolható közösségformáló ereje van például egy jól megszervezett és nem mellesleg eredményesen megvalósuló szemétszedésnek, amely mindamellett, hogy a környezet tisztán tartását szolgálja, pozitív példát is mutat a fiatalabb generáció számára.
A halőrök, a horgászok, mint az egyesületek szemei, a vizeket járva általában elsőként szembesülnek a negatív hatásokkal (pl. vízszennyezések, halpusztulások), amit időben jelentve az illetékes hatóságok felé, megelőzhetik a nagyobb problémák, vis maior helyzetek kialakulását.
A vízkezelő horgászegyesületek okszerű és ökológiai alapokon nyugvó halkihelyezésekkel nagyban hozzájárulnak a változatos halfauna kialakításához, a biológiai egyensúly fenntartásához. Ezzel egyidőben az inváziós halfajok célzott szelekciójával (pl. törpeharcsa, és busafajok halászata) elősegítik az őshonos halfajok számára kedvezőbb környezet kialakulását.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hatalmas meteor szelte ketté az eget a magyar vár fölött: elképesztő képen a borzongató égi jelenség
Meteorok és a Nemzetközi Űrállomás is látszik friss képeken, amiket hajnalban lőttek Salgótarján közelében.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Velkey György: elindult a konszolidáció, de még mindig több tízmilliárdnyi adósságállomány terheli a teljes kórházi rendszert
- Nem enged Irán a rakétaprogram ügyében
- Jó negyedévet zárt az OTP
- Többen meghaltak az Egyesült Államokban az újabb tornádókban
- A Hamász felfüggesztette a tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat a rafahi támadás miatt
- Két vármegyében is kellemetlen meglepetés érheti az autósokat