A brit énekes-dalszerző Instagram oldalán, egy 24 órán át elérhető történetben jelentette be a hírt.

Óriási változás sokak kedvenc tehetségkutatójában: távozik a zsűriből a népszerű énekesnő
Megújult zsűrivel tér vissza a televíziók képernyőire A Dal 2024-es évada. A Blikk értesülése szerint ugyanis igaznak bizonyult, hogy Wolf Kati helyét az egykori tinibálvány, Szandi veszi majd át a műsorban.
Biztossá vált, hogy Pintácsi Alexandra, azaz Szandi veszi át Wolf Kati helyét A Dal 2024-es évadának zsűripultjában – írja a Blikk. Ezzel biztossá vált, hogy a Duna TV tehetségkutatójában bár legutóbb Ferenczi György, Egri Péter, Mező Misi és Wolf Kati foglaltak helyet az ítészi székekben, ám Mező és Wolf jövőre már nem lesznek láthatók a műsorban.
Izgatottan várom a műsort, egészen más szemszögből fogom nézni a versenyzőket, és mindegyik dalnak drukkolok majd. Az biztos, hogy amelyik produkció bekerül az adásba, az nagy hatással volt ránk az előzsűrizésnél
– mondta a hírre reagálva Szandi, aki azt is elárulta, hogy rendkívül sokrétű zenei anyagot hallgattak meg, és a zsűri számára is nagy kihívás volt dönteni az előválogatóba jutott 60 dalról.
Az MTVA közleménye szerint egyébként a soron következő évad merőben eltér majd a korábbiaktól, ugyanis az extra fordulóban, az előválogatóban összesen 60 előadás mutatkozik majd be, a zsűri döntése alapján pedig 40-en juthatnak majd tovább. A továbbjutó dalok az elődöntőben crossover hangszerelést kapnak, a döntőben pedig szimfonikus verzióban hangoznak majd el.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A győztes pedig a nemzetközi Hansa Studios-ban, Berlinben készítheti el új lemezét a stúdió szakembereivel.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


