13 °C Budapest
Tűzoltó csapat tart tűzoltó tűzoltó ház támad a lángok ellen

Súlyos jelentés érkezett a magyar otthonokról: ezért kellett meghalnia idén rengeteg embernek

2024. október 4. 17:02

Több ezer lakóépületben volt már tűz az idén, a halálos áldozatok száma ötven felett jár. A tűzesetek jó része megelőzhető lenne.

Az év első három negyedévében összesen 4611 lakóépületben keletkezett tűz, 34-gyel kevesebben, mint a tavalyi év hasonló időszakában - írja összegzésében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A legtöbb otthon Pest vármegyében (559), Budapesten (523) és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében (473) gyulladt ki. Az év első kilenc hónapjában 57 ezer 114 négyzetméternyi épített terület semmisült meg. A tűzesetek során 420 ember sérült meg, 22-vel többen, mint 2023 első három negyedévében. A kigyulladt házakban 58 ember vesztette életét, egy évvel ezelőtt ez a szám 51 volt.

Az első kilenc hónapban a lakóépületekben keletkezett tüzek oltása összesen 3757 órát vett igénybe, 9204 tűzoltójármű vonult ilyen esethez. A leghosszabb beavatkozás 14 órán át tartott, Egerben július 29-én egy ingatlanon felhalmozott lomok égtek, az oltást egy gázvezetékből kiáramló gáz is nehezítette. A lakástüzek miatt idén 425 otthon vált lakhatatlanná, 1239 embernek kellett átmenetileg máshova költöznie.

A tüzek pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 245 eset kapcsán indult tűzvizsgálat. A leggyakrabban elektromos hiba, nyílt láng, a fűtési rendszer hibája, vagy sütés-főzés miatt csaptak fel a lángok. Szándékos gyújtogatás miatt 139 ingatlanban keletkezett tűz. A legtöbbször a konyhában, a hálóban, a kéményben, a tárolóban, vagy a nappaliban csaptak fel a lángok. Az oltást 32 esetben az épületen lévő napelemek, 207 helyen pedig az épületben lévő gázpalackok nehezítették.

A 4611 tűzzel érintett otthon közül csak 15-ben volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában jeleznek, amikor még van lehetőség a lángokat eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni. A lakástüzek áldozatai leggyakrabban egyedül élő idős emberek, ezért idős hozzátartozóinkhoz érdemes olyan füstérzékelőt vásárolni, amely nemcsak hangosan sípol füst esetén, hanem a rokonok okostelefonjára is jelzést küld.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az első három negyedévben 778 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt. 92 ember szenvedett szén-monoxid-mérgezést, 6 ember életét már nem lehetett megmenteni. Szén-monoxid nem csak gázkészülékek működtetése közben keletkezhet. Valamennyi nyílt lánggal működő eszköz esetén fennáll a szén-monoxid fejlődésének az esélye akkor, ha nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Ez független attól, hogy fával, gázzal, vagy szénnel fűtünk. Ezen eszközök használatakor gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről. Nem elég olykor szellőztetni, légbevezetőt kell az ablakba szerelni. Érdemes otthonra szén-monoxid érzékelőt is vásárolni, és azt a fűtőeszköztől egy-másfél méterre, fejmagasságba elhelyezni. A lejárt szavatosságú szén-monoxid-érzékelőt le kell cserélni.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 4. péntek
Ferenc
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?