A young woman moving into a new apartment

Iszonyúan elszálltak az albérletárak: ezen spórol most rengeteg diák, tuhatnak valamit

2024. augusztus 13. 11:31

Emelkedőn maradtak az átlagos bérleti díjak júliusban. Országosan az egy hónappal korábbihoz képest 1,8 százalékkal nőttek, Budapesten pedig 9,3 százalékos volt a drágulás friss adatok szerint. Budapesten belül júliusban jelentős eltérések voltak. Míg a belső budai kerületekben 0,8 százalékos volt az áremelkedés, a többiben 3 százalékkal nőttek a lakbérek egy hónap alatt. Szintén jelentősen, 2,8 százalékkal drágultak a viszonylag olcsó, külső pesti kerületek is.

Július végén, augusztus elején a fővárosban kiadásra kínált lakóingatlanok esetében az átlagos bérleti díj 250 ezer forint volt. A vármegyeszékhelyeken 110 ezer és 230 ezer forint között szóródtak az átlagos lakbérek, a legolcsóbb város Kaposvár, a legdrágább pedig Debrecen. Az albérletszezon újdonsága, hogy a magasabb bérleti díjak miatt sok diák kivárásra játszik, ami augusztus végére még pörgősebb albérletpiacot eredményezhet.

Folytatódott a drágulás az országos és a budapesti albérletpiacon júliusban, ami egyben a főszezon kezdetét is jelentette a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése miatt. A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint júliusban az előző hónaphoz képest az átlagos bérleti díjak 1,8 százalékkal nőttek, Budapesten pedig 1,4 százalékos volt a drágulás.

Kivárásra játszó diákok, gyorsuló tempóban növekvő kereslet

“Éves szinten országosan 10,3, a fővárosban valamivel alacsonyabb mértékben, 9,3 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek. A bérleti díjak emelkedésében szerepet játszhatott az albérletszezon kezdete, mivel a ponthatárok kihirdetése óta a kereslet 14 százalékkal élénkült tavalyhoz képest. Az is megfigyelhető, hogy a magas bérleti díjak miatt diákok közül egyre többen játszanak a kivárásra. Idén ugyanis nem a ponthatárok kihirdetésével ugrott meg a kereslet, hanem az idő előrehaladtával gyorsuló tempóban emelkedik. Ennek oka pedig az, hogyha valaki július vége helyett augusztus végén köt szerződést, akkor egy hónap alatt a legnagyobb egyetemvárosokban százezer forintos nagyságrendű összeget tud megspórolni” - értékelte az adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A szakember szerint ez a trend augusztus végére pörgős albérletpiacot eredményezhet.

A bérbeadók kínálata is igyekszik lépést tartani

Az ingatlan.com adatai szerint a lakbérek drágulása lehetett volna ennél drámaibb is, hogyha a bérbeadók nem tudnak lépést tartani a kereslet növekedésével. A bérlők szerencséjére azonban a kiadó lakások száma is hétről hétre növekszik. Július elején országosan még csak 14,3 ezer lakásból lehetett válogatni, augusztus közepére viszont az albérletkínálat 15,5 ezer lakóingatlanra bővült azzal együtt, hogy egyre több lakás talál gazdát a szezonban.

A kínálat bővülése egyértelműen mérsékli a bérleti-díjak növekedési ütemét, ami jó hír lehet az albérletet keresők számára

- fogalmazott Balogh László. Az ingatlan.com szakértője szerint idén nagy kérdés volt, hogy az idei szezonban tud-e a megszokott módon bővülni a kiadó lakások száma, mivel az állampapírok hozama sok ingatlanbefektetőt csábított el a piacról. A szakember szerint az adatok arról tanúskodnak, hogy a szezon kezdetére kellő számban tértek vissza a befektetők az ingatlanpiacra.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ennyiért kínálják az albérleteket

Az ingatlan.com elemzése szerint augusztus elején kiadásra hirdetett lakóingatlanok átlagos bérleti díja Budapesten 250 ezer forintot tett ki. A legnagyobb kínálatot nyújtó kerületek közül a XI.-ben 270 ezer, a XIII.-ban 250 ezer, a VIII.-ban pedig 239 ezer forint az átlagos bérleti díj.

A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint júliusban Budapesten belül eltérő mértékben nőttek a lakbérek. A budai hegyvidéki kerületekben (I. II. XII.) látott júliusi 0.8 százalékos havi drágulással szemben a többi budai városrészben, a III., a XI. és a XXII. kerületben összesítve 3 százalékkal emelkedtek az átlagos lakbérek. A pesti oldalon a külső lokációk, azaz IV., XV., XVI., XVII., XVIII., XXI., XXIII. kerületekben volt a legjelentősebb bérletidíj-emelkedés, havi szinten 2,8 százalékot tett ki. “Ebben szerepet játszik, hogy a külső városrészek a viszonylag alacsonyabb bérleti díjak miatt keresettebbé váltak” - tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

A vármegyeszékhelyek albérletpiacait nézve látható, hogy továbbra is Debrecen a legdrágább, ahol 230 ezer forint az átlagos bérleti díj. A legolcsóbb pedig Kaposvár és Miskolc, ahol egyaránt 110 ezer forint az átlagos lakbér az ingatlan.com adatai szerint. Az további egyetemvárosok közül Győrben 190 ezer forintos átlagos bérleti díjjal számolhatnak a bérlőjelöltek, ugyanez Szegeden 160 ezer, Pécsen pedig 150 ezer forint.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 10. kedd
Nikolett, Hunor
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?