Bajorország továbbra is kedvelt célpont a magyar munkavállalók körében, az ottani ingatlanárak azonban még a helyieket is megdöbbentik.
Előbújtak föld alatti élőhelyükről a patkányok Budapesten. A Pénzcentrum.hu egyik olvasója fényképet is készített a jelenségről. Nagy kérdés ugyanakkor, kell-e patkányinvázióra számítani a fővárosban?
Múlt héten megjelent, "Patkányok jönnek az árvíz után: itt lehet baj Budapesten" c. cikkünkben arra kértük olvasóinkat, osszák meg velünk tapasztalataikat, melyeket fővárosi sétáik során, illetve otthonaikban láttak. Bár nem ért meglepetésként minket, de mindössze két olvasónk jelezte, hogy patkányt látott közterületen. Egyikük fotót is készített a szebb napokat is látott állatról.

"Szegényke már nem háborgat senkit, de épp az árvízi katasztrófaturizmus közben fényképeztem a XIII. kerületben, a Margitszigettel szembeni szakaszon (Carl Lutz rakpart)" - kommentálta a fent látható képet Krisztina. "Sajnos a rossz fényviszonyok miatt sem videó, sem fotó nem készült a gyorsan mozgó állatról, de megerősíthetjük, a Margit híd Budai hídfő és a Batthyány tér közötti szakaszon szombat este látható volt patkány, mely a kőkorlát hasadékába menekült be" - írta levelében egy másik olvasónk.
Ahogy tehát számítottunk is rá, nem érkeztek tömeges bejelentések olvasóinktól. Ennek oka egyszerű, bár a dunai árvíz miatt elképzelhető volt, hogy föld alatti élőhelyükről, főként a csatornákból előbújnak a patkányok, s megjelennek a fővárosi lakosok lakókörnyezetében, Budapesten ugyanakkor igen alacsony a számuk. "Továbbra sem kell patkányinvázióra számítani Budapesten, hiszen az irtások folyamatosak" - mondta el a Pénzcentrum.hu megkeresésére korábban Bajomi Dániel, a fővárosi mentesítésért felelős Bábolna Bio Kft. igazgatója.
Az egyetlen ok, ami mégis a patkányok megjelenése mellett szólt, hogy közel fél évet csúszott Budapesten a mentesítés. Mint azt Bajomi Dánieltől megtudtuk, a cég a fenntartási szerződés megkötését 2012 szeptembere helyett, csak idén márciusban tudta megkötni a Fővárosi Önkormányzattal. A patkányok viszont nagyon gyorsan szaporodnak; felmérések szerint irtás nélkül alig néhány év alatt újra több millió példányból álló populációról beszélhetnénk. A cégvezető közlése szerint viszont az ár elvonulása után azonnal megkezdik a mérgek prevenció jellegű kihelyezését, illetve fokozottan figyelnek majd a lakossági bejelentésekre is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Mint ismert, a főváros patkánymentesítését 1971 óta a Bábolnai Állami Gazdaság Fertőtlenítő Állomása, és az abból kinőtt Bábolna Bio Kft. végzi. Mára a folyamatos irtás és megelőzés a patkányok számát kétmillióról egy-kétezerre csökkentette. Ha azonban abbahagynák a folyamatos irtást és megelőzést, 3-4 év alatt visszaállna a kétmilliós patkánypopuláció Budapesten. A szolgáltatásba az ingyenes lakossági és közületi patkányirtás is beletartozik Budapesten belül. A cég vállalja, hogy a lakossági bejelentést követő 24 órán belül kimennek a helyszínre, és elvégzik az irtást. A cég emberei az irtást követően egy hét múlva ellenőrzik a hatást, egészen addig, míg nyomok hiányában a területet patkánymentesnek lehet nyilvánítani. A Bábolna Bio fő tevékenysége ugyanakkor már régóta nem is a lakossági és közületi bejelentések alapján történő irtás, hanem a prevenció. Számítógéppel elemzik a bejelentéseket, és azokra a helyekre mennek ki megelőző mérget teríteni, ahol kezdenek szaporodni az állatok. A bejelentések és a nyomok alapján az I.-II., a VI.-VII., és a XI. kerületben leggyakoribb a patkánymegjelenés.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








