Hova utazz olcsón idén nyáron? Itt a lista! + fotók

Pénzcentrum
2013. június 8. 08:03

Méregdrága külföldi utazásra egyre kevesebb magyarnak futja. Így nem csoda, hogy felértékelődnek azok a külföldi országok, s városok, ahol még mindig fillérekért tölthetjük el szabadságunkat. Ezúttal ezeket mutatja be a Pénzcentrum.hu.

A Magyar Turizmus Zrt. kutatása szerint az elmúlt évben a hazai háztartások több mint 60 százaléka vett részt több napos üdülésen. A statisztikák szerint belföldi utazáson a háztartások több mint fele vett részt, számuk azonban évről évre emelkedést mutat. A makrogazdasági kilátások, a lakosság lassú elszegényedése ugyanis mindenkit spórolásra késztet. Ennek ellenére akadnak azonban szép számmal, akik továbbra is kacsingatnak a határainkon túlra. Méregdrága utazásra ugyanakkor egyre kevesebb magyarnak futja. Éppen ezért a Lonely Planet összeszedte a legolcsóbb európai desztinációkat. Így a némileg vékonyabb pénztárcával rendelkezők is találhatnak maguknak megfizethető úti célt idén nyárra. Akad ugyanis úti cél szép számmal, ahol nem méregdrága a szállás, és a tömegközlekedés; ahol nem megy rá a gatyánk is egy ebédre, vagy egy múzeumbelépőre. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb helyszínre ma már fapadossal is eljuthatunk Magyarországról.

Görög szigetek

Habár kihaltak aligha lesznek idén nyáron a görög strandok, az ország pénzügyi válságáról szóló hírek mégis sokakat elriasztanak majd az Égei-tenger látványosságaitól. Különösen igaz ez a kisebb görög szigeteken, ahol a csökkenő turistaforgalom jelentős árzuhanást is előidézhet. A válság tehát soha vissza nem térő alkalmat teremt, hiszen az elzártabb településeken akciókkal, jutányos árakkal próbálják meg kihúzni az ínséges időket, s elkerülni a tényleges csődöt. A legjobb ajánlatokkal olyan szigeteken találkozhatunk, mint például Hydra, Kefalónia, Ikaria, vagy éppen Santorini, mely mindenképp az Égei-tenger egyik legkülönlegesebb gyöngyszeme.

Santorini, az Égei-tenger különleges és titokzatos gyöngyszeme

Lisszabon

Portugália fővárosa, a bájos Lisszabon sem mondható éppen a legdrágább városnak Európában, sőt! Az Atlanti-óceán partján fekvő városban például kevesebb, mint 1 euróért (~300 forint) ihatunk egy csésze finom kávét, s megkóstolhatjuk a portugálok tradicionális gyümölcslepényét, a "Pastel de Nata"-t. A rozoga, de annál romantikusabb, és még annál is olcsóbb villamoshálózatokon pedig felkereshetjük a számos ingyenes múzem egyikét, mint például a Museu Colecção Berardo kortárs gyűjteménye. A várostól délre pedig ingyenes strandokon pihenhetjük ki a város forgatagát.

Lisszabon gyönyörű látképe

Albán Riviéra

Az Albán Riviéra olcsóság miatt régóta a hátizsákos turisták paradicsoma. Igaz az elmúlt években a partvonal mentén elszaporodó grandiózus szállodafejlesztések némileg már felsrófolták az árakat. Akadnak azonban még elhagyatott partszakaszok, melyek továbbra is jó lehetőséget nyújtanak a spórolós utazásokhoz. Ilyen például Vuno és Drymades, mely területeket a mai napig elkerültek a fejlesztések. De nemcsak a Riviéra kínál olcsó kalandot, Albánia hegyvidéke, s Tirana, az ország fővárosa is megér egy misét.

Elhagyatott partszakasz az Albán Riviérán

Berlin

Bár meglepő, de Európa talán leggazdagabb fővárosa egyben az egyik legolcsóbb is. Németország fővárosában a középkategóriás szállásokhoz rendkívül olcsón hozzá lehet férni - össze sem lehet hasonlítani London, Párizs, vagy éppen Róma szobaáraival. Ráadásul a berlini tartózkodásunk szórakoztató eltöltése sem kerül pénzbe, itt vannak ugyanis a legnagyobb szabadon látogatható kortárs kiállítások (pl.: East Side Gallery), illetve a II. világháború ereklyéit is élőben tekintheted itt meg.

Berlin esti látképe

Feröer-szigetek

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Na az meg hol van, kérdezhetnénk. Feröer egy középkor óta lakott vulkáni eredetű szigetcsoport az Atlanti-óceán északi részén, nagyjából félúton Norvégia, Skócia és Izland között. Bár a szigetcsoport területe nem túl nagy, alig 1,4 ezer km2, látványosságai miatt mégis Európa egyik kedvelt turista paradicsoma. Bár a szigetek megközelíthetősége nem egyszerű, ennek ellenére az árak igen földhöz ragadtak. Ebben javarészt közrejátszik az is, hogy a kormányzat nagylelkűen támogatja a légi közlekedést a szigetek között. Szálláshelyek keresése közben sem kell horribilis összegekre számítani, a hostelek meglepően kényelmesek, s egyre inkább terjed a "couch surfing" is.

A Feröer-szigetek nevét a képen is látható juhokról kapta

Isztambul

Bár az Isztambulból érkező hírek sokakat eltéríthetnek egy törökországi utazás gondolatától, az árak ugyanakkor mindenképp magukért beszélnek. Az olcsó szállodai szobaárak mellett mindenképp Isztambul mellett szól, hogy épp a napokban indította el Budapestről induló fapados járatát a városba a Wizz Air.

KATTINTS! Durvul a helyzet Törökországban - veszélyben a nyaralás?

A Szulejmán-mecset Isztambulban

Szlovénia

Bár Szlovénia jóval olcsóbb a környező országoknál; Olaszországnál, Ausztriánál, de még Horvátországnál is, ez azonban nem jelenti azt, hogy elmarad tőlük látványosságok tekintetében. Sokféle időtöltés közül lehet válogatni, de talán a legnépszerűbb a túrázás mellett a síelés, vadvízi evezés, és a canyoning. Bár az árak némileg magasabbak lettek, mióta bevezették az eurót az országban, akad azonban még így is jutányos árú szállás és étterem az egész országban, sőt még a fővárosban, Ljubljanában is.

A Bledi-tó, Szlovénia második legnagyobb tava a Júliai-Alpokban

 

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. április 14. hétfő
Tibor
16. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33