16 °C Budapest

Megtaláltuk a legolcsóbb garzont Budapesten

Pénzcentrum
2012. február 10. 19:02

Reméljük, komoly az a hirdetés, amelyik a legnagyobb hirdetési portálon jelent meg.

Budapesten, a 13. kerületi Visegrádi utcában van ez a - nem tévedés - három négyzetméteres otthon(ka). Tulajdonosa szerint egy szuterénben alakították ki és egymillió forint az ára. Némi kétkedésre adhat okot ugyanakkor, hogy a hirdetésben 1+1 szobát jelölt meg, viszont hozzá tette: állapota újszerű. Látni viszont nem engedi, mert képet nem mellékelt hozzá. Talán jobb is - írja az Ingatlanmenedzser.hu.

A Pénzcentrum.hu is beszámolt arról, hogy akár már 2 millió forint alatt is vehetünk lakást Pesten, de 3 és 4 millió között már válogathatunk is a "jobbnál jobb" az ajánlatok között. Mostanában sajnos egyre többeknek okoz problémát a hitelek törlesztése, a lakások fenntartása, és sokan kényszerülnek kisebb és olcsóbb lakásokba való költözésre. Bár a jelenség sajnálatos, és egy jól működő és fejlődő társadalomban éppen ellenkező folyamatoknak kéne zajlania, a racionalitás keretein belül, mégis a lehetőségek hiánya szükségmegoldásokat szül. Az interneten elérhető adatbázisokra támaszkodva megkerestük azokat a lakáspiaci ajánlatokat, melyek a különböző családi méret alapján a lehető legolcsóbb megoldást kínálják ma Budapesten.

Amennyiben a legolcsóbb lakások között keresgélünk, mindenképp számítanunk kell arra, hogy első látásra talán élhetetlen méretű ingatlanokkal találkozunk. Ez nem is csoda, hiszen hazánkban a lakás árának az egyik legfontosabb összetevője a méret, így a legolcsóbb lakások között jellemzően a legkisebbek találhatjuk. Ez persze csak viszonyítás kérdése, hiszen a négyzetméter ár alapján is tekinthetünk kifejezetten olcsónak egy lakást, de ebben a cikkben az abszolút értékben vett legolcsóbb lakásokkal foglalkozunk.

Szemezgetve a legnagyobb internetes lakásportálok ajánlatai között megállapítható, hogy nincs meglepetés, az olcsó lakások túlnyomó többsége a pesti oldalon található. A típusokat tekintve azonban már némi meglepetéssel szolgál a tégla építésű házakban lévő lakóingatlanok magas aránya a panelokhoz képest. Méretüket tekintve, a minimális életkörülményeket biztosítani képes lakások 18-20 nm-től indulnak, és a legolcsóbb, vagyis a 4 millió forint alatti kategóriába még egy 61 nm-es lakás is befért. Persze az alacsony árért cserébe nem kevés, és nem egy esetben szinte embertelen körülményeket is fel kéne vállalnunk, de ezért nevezzük ezeket szükséglakásoknak.

A főváros legolcsóbb lakásaira elsősorban a Józsefvárosban és Kőbányán lelhetünk rá, a kínálati listák szerint ezekben a kerületekben több 4 millió forintnál is olcsóbb, 20-30 nm körüli lakást kínálnak eladásra a tulajdonosok. A kevésbé impozáns környezetben, leromlott állapotú házakban található ingatlanok jellemzően technikailag lakható állapotban vannak, ám akad köztük olyan is, amire mindenképp rá kell fordítani némi plusz pénzt. Ezek a kisméretű lakások azonban leginkább egyedülállóknak, vagy maximum pároknak lehet opció. Egy vagy több gyerekkel már muszáj a valamivel nagyobb, így arányosan drágább lakások közül válogatnunk.

Aki azonban ragaszkodik a budai oldalhoz, az egy gyors kereséssel máris válogathat Óbuda legolcsóbb, jellemzően panel lakásai közül. Mivel közismert, hogy a budai négyzetméterárak magasabbak, így nem meglepő, hogy egy III. kerületi 20 nm-es, 6. emeleti panellakásért 4,5 millió forintot is elkérnek, szemben a pesti oldalon tapasztalt 3-3,5 millió körüli árakkal.
Konkrét példákat említve, jelenleg az egyik legolcsóbb lakás, egy 13 nm-es, a hirdetés szerint felújított és összkomfortos egyszobás ingatlan. Ennek a kínálati ára mindössze 1,8 millió forint, ami a hirdetés szerint is alkudható még, amiért Zuglóban megszerezhetjük ezt a földszinti garzont. Egy másik érdekes hirdetés kertészkedni kedvelőknek ajánlj egy újpesti 14 nm-es tégla építésű garzont 2,5 millióért. A lakás szépséghibája, hogy jelen állapotában lakhatatlan, de a képek szerint is kellemes hátsó udvar akár azonnal gondozható. A sort sokáig folytathatnánk, de összességében elmondható, hogy a jellemzően mini garzonlakások nem tekinthetőek lakhatási szempontból jó befektetésnek.

A fővárosi lakáspiac legolcsóbb ajánlatait lapozgatva jól látszik, hogy mi az a minimális ár (3-4 millió forint) és méret szint (15-25 négyzetméter), ami alá vásárlóként és lakóként nem tudunk és talán nem is akarunk menni. Egyedülállóként vagy párban van esélyünk olcsó garzonra szert tenni, de családoknak biztosan mélyebbre kell nyúlni a zsebükben, hogy megfelelő otthont találjanak.

Befektetésnek kiváló

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ismerve a fővárosi bérleménypiac kínálatát elmondható, hogy Budapesten elhelyezkedéstől, mérettől, és minőségtől függetlenül a kínálati árak nem mennek 35-40 ezer forintnál lejjebb. Ez esetünkben azt jelenti, hogy amennyiben valóban ki is tudjuk adni a lakást, úgy havonta a lakás árának akár mintegy 1%-át is megkereshetjük. Az egyik legnagyobb bérleményeket kínáló internetes oldal adatai alapján, a hasonló elhelyezkedéssel, vagyis a VIII. és a X. kerületekben található, változó állapotban és műszaki felszereltséggel rendelkező lakások bérleti díja alig tér el akár a budai oldal jobb elhelyezkedésű és nagyobb lakásaitól. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy a lakás bérlemények piaca rendkívül rugalmatlan, és tulajdonképpen 40-50 ezer forintos minimálár köré csoportosul az 1-2 szobás belvárosi lakások legnagyobb része független a környéktől, vagy egy adott szintig a kialakítástól illetve a műszaki állapottól.

Ha nem egy teljesen elhanyagolt, esetleg köztudottan kétes, és kevésbé biztonságos környéken vásárolunk olcsó, 4-5 milliós kislakást befektetési szándékkal, akkor számíthatunk rá, hogy viszonylag könnyebben és várhatóan magas hozammal (8-10%) tudjuk bérbe adni. Például a budai oldal vagy belső pesti részek közötti lakás négyzetméterár különbségek miatt a VIII. és X. kerületekben jóval olcsóbban juthatunk adott méretű lakáshoz, ám a bérleti díjakban tapasztalt különbségek arányaiban jóval kisebbek, így befektetői szempontból, bár számolni kell némi kockázattal, de akár jóval jövedelmezőbb is lehet a legolcsóbb ajánlatok között válogatni.

 

 

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 8. csütörtök
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?