3 °C Budapest

Kiderült: ennyi embert lakoltattak ki idén valójában

2011. szeptember 8. 12:04

2006 óta folyamatosan emelkedik a végrehajtások száma Magyarországon, az ingatlan árveréseket követő kilakoltatások száma azonban 2011 első félévében - ellentétben az eddig napvilágot látott több ezres, 100 ezres számokkal - 120 alatt maradt.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara statisztikái alapján 2011 első félévében az MBVK-hoz beérkezett ügyek száma összesen 198 166 volt, ami 23 százalékos emelkedést jelent a tavalyi év azonos időszakában beérkezett 160 518 ügyhöz képest. A végrehajtási ügyek többsége "kis követelés", ami nem éri el a százezer forintos összeghatárt, és mindössze 20%-ban beszélhetünk 500 ezer Ft feletti követelésről.

Az úgynevezett "kis követelések" többnyire közüzemi tartozásból állnak össze: víz, áram, gázdíj, valamint mobilszolgáltatónál és parkoló társaságnál be nem fizetett tartozás.

Ingatlan árverésre 2011 első félévében a végrehajtási ügyek 0,6 százalékában, összesen 1 376 alkalommal került sor, az ingatlan árverések nagyjából 50 százaléka volt lakóingatlan árverés.

Idén az eddig foganatosított kilakoltatások száma - ellentétben az eddig napvilágot látott több ezres, esetenként 100 ezres számokkal - 120 alatt maradt, ami nagyságrendileg megegyezik az előző években tapasztaltakkal.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 24. szerda
Ádám, Éva
52. hét
December 24.
Szenteste
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 24. 07:45