A Foreign Policy című amerikai magazin idén is összeállította a világ legjelentősebb városainak listáját. Habár a TOP 20-ból 7 az ázsiai térségben található, New York vezető szerepe idén sem került veszélybe - igaz, a trónkövetelők már bejelentkeztek.
A Foreign Policy tekintélyes amerikai magazin gazdasági szakértők közreműködésével elkészítette a világ legbefolyásosabb metropoliszainak rangsorát. A felmérés legfontosabb megállapítása nem okozott nagy meglepetést: az ázsiai térség országainak gazdasági fejlődésével párhuzamosan növekszik városaik világgazdaságban elfoglalt jelentősége is.A lista összeállításában a milliós lélekszámú városokat vették alapul. A sorrend felállításának legfontosabb szempontja volt a város gazdasági, kulturális, üzleti és politikai életben betöltött szerepe. A szakértők vizsgálták azt is, hogy az egyes településeken a világ 500 legnagyobb cége közül hánynak van székhelye, mennyire jelentős az adott helyen a nagy szellemi tudást igénylő iparágak jelenléte, milyen a város infrastrukturális ellátottsága (repülőterek, kikötők, informatikai és egyéb közlekedési hálózat fejlettsége). Ezen felül számított még a város pénzügyi, kulturális, gazdasági térbeli kihatása, hogy mekkora földrajzi terület életét tudja befolyásolni, illetve hány nagykövetség, politikai szervezet és múzeum található ott.
Amint az a táblázatból látszik, bolygónkon a legbefolyásosabbnak számító város még mindig New York. Második helyen London áll, ezzel gyakorlatilag Európa zászlóshajójának tekinthető. A TOP 10-ben négy város az ázsiai térségben található: Tokió (3), Hongkong (5), Szingapúr (8), és Szöul (10), de ide sorolhatjuk még a 9. helyen szereplő ausztrál metropoliszt, Sidney-t is. Előkelő helyen állnak Európa tradicionális települései is, mint Párizs (4), Brüsszel (11), Berlin (16), és a hozzánk legközelebbi top 20-as Bécs (18). Újdonság az idei évben, hogy Peking után a szintén kínai Sanghaj is bekerült a legjobbak közé.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A világban zajló városiasodó folyamat Ázsiában is jelentős, ami a mindennapokban leginkább úgy érzékelhető, hogy egyre több ember él és költözik be vidékről a városokba. Ma már a Föld lakosságának mintegy fele a városokat választja lakhelyéül, a legjelentősebb 65 település fele a keleti féltekéhez tartozik.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.