Ma Magyarországon 32 ezer olyan adós van, aki 90 napnál hosszabb ideje nem törleszti a hitelét, és 2008. szeptembere, a gazdasági válság kezdete óta 3 ezer esetben történ végrehajtás "bedőlt" lakáshitelek miatt - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-vel szerdán.
2009.07.24 14:55
Nincs kegyelem: már 716 ezer magyar a BAR listán
Szollár Domokos kiemelte: a kormány megoldásokat igyekszik találni a hitelesek megvédésére, ezért fogadtatta el a parlamenttel a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került lakáshitellel rendelkezők védelméről szóló törvényt. A jogszabály szerint a gazdasági válság miatt munkanélkülivé vált vagy fizetési nehézségekkel küzdő, de munkával rendelkezők átmeneti kölcsönért folyamodhatnak hitelintézetüknél; a kétéves lefutású áthidaló kölcsön meghatározott részére az állam garanciát vállal.
A szóvivő idézte a törvény másik rendelkezését, amellyel az önkormányzatok elővásárlási jogot kaptak, hogy a területükön kényszerárverésre kerülő ingatlanokat megvásárolják és azokat korábbi tulajdonosaiknak bérbe adják.
Szollár Domokos hangsúlyozta: a törvénymódosítás értelmében lehetőség nyílik arra, hogy azok is eladhassák lakásaikat az illetékes önkormányzatnak, akik ellen még nem indult végrehajtási eljárás; így azok is otthonaikban maradhatnak, akik a korábbi rendelkezések értelmében elhagyni kényszerülnének azt.
A forint erősödése 1.7 millió devizahitellel rendelkezőnek hozott "enyhülést" - hívta fel a figyelmet.
Nem lenne szerencsés, ha a kormány központilag lépne fel a kényszerértékesítéseknél, ennek rossz üzenete lenne - mondta még, hozzátéve: a kabinet eddigi intézkedései ezek megelőzését szolgálják.
Szili Katalin ősszel leköszönő házelnök, hétfőn hozta nyilvánosságra javaslatát, miszerint az MSZP-frakció a devizahitelesek védelmében szükséges intézkedések érdekében kezdeményezze az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szocialista politikus azt is szorgalmazta, hogy tegyenek lépéseket az otthonok árverezésének törvényben biztosított kilencvennapos felfüggesztése érdekében ; hozzanak létre vizsgálóbizottságot, hogy a testület jelentése alapján a szükséges törvénymódosításokra is sor kerülhessen; a kormány haladéktalanul készítse el a moratóriumra vonatkozó törvény tervezetét.
A házelnök a GFK adataira hivatkozva levelében azt írta, hogy a kialakult helyzet mintegy félmillió ember - köztük háromszázezer gyerek - életkörülményét közvetlenül veszélyezteti. Magyarországon mintegy 1.4 millió jelzáloghitel-szerződés van, 750 ezer devizaalapú közülük. Ezek 40 százaléka, továbbá a teljes hitelállományból 716 ezer szerződés havi törlesztése több mint 90 napos hátralékban van.
Szili Katalin arról írt, hogy az év első hat hónapjában nagyjából hatezer kilakoltatás történt, de júliusban a folyamat olyannyira felgyorsult, hogy a kilakoltatások az első félévi szint duplájára nőttek, e tendencia alapján pedig az év hátralevő részében további 60-75 ezer kilakoltatásra lehet számítani.
Az MSZP-frakció kedden azt javasolta, hogy Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának nyilvános ülésén értékeljék a lakáshitelesek megsegítésére eddig alkotott törvények és kormányintézkedések hatását. Ezzel egy időben vizsgálják, hogyan lehetne bizonyos esetekben a kilakoltatások lehetőségét átmenetileg felfüggeszteni.
Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy már 700 ezer olyan hitelfelvevő van, akinek 90 napon túli a tartozása, és az év végére 70-80 ezer család veszítheti el a lakását, ha a kormány nem hoz végre érdemi intézkedéseket. Már félmillió ember van veszélyeztetett helyzetben, akiket a kilakoltatás réme fenyeget. Szerinte a kormány az elmúlt hónapokban "jól hangzó ígéretekkel" próbálta megnyugtatni a lakásukat féltő embereket, valójában azonban a szocialisták nem állnak ki mellettük és nem akarnak érdemben foglalkozni a katasztrofális helyzettel - tudósított az MTI.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








