15 °C Budapest

Hol spórolhat: nem csak a hűtő eszi az áramot!

Pénzcentrum
2008. november 27. 05:40

A háztartási kiadások emelkedésével egyre több család ismeri fel a tudatos fogyasztásban rejlő lehetőségeket. A kiadásainkból nem csak úgy faraghatunk, hogy teljesen megvonunk magunktól valamit, hanem úgy is, hogy megfogadunk néhány bevált spórolásra irányuló tippet, javaslatot és változtatunk a pazarló fogyasztási szokásainkon.

Amíg a víz-, a gáz- és a villanyszámla nem terhelte meg annyira a háztartás költségvetését, az emberek hajlamosak voltak pazarló fogyasztási szokásokat felvenni. Jó példa erre a vízóra nélküli lakások esete, amikor minden évben emelni kell az átalányt, mert a fogyasztás évről évre emelkedik. Ez a "szomszéd is biztos sokat használ, akkor én miért spóroljak" mentalitás jellemző hazánkban, miközben Ausztráliában 5 percig szabad zuhanyozni és szigorú kontroll nélkül is képesek betartani az emberek.

Ugyanez megfigyelhető az elektromos készülékek esetében is, pedig nem is gondolnánk, hogy mennyi áramot vesznek fel bizonyos fogyasztók, még amikor kikapcsolt állapotban is vannak. Majdnem minden háztartásban megtalálható a televízió, a DVD lejátszó, számítógép, mint ahogy korábban a videó és a hifi torony.

Ezeken a készülékek akár éveken át is áram alá lehetnek helyezve, sokan meglepődnek, amikor megtudják, hogy csupán a készenléti üzemmód éves szinten mennyivel terheli meg a pénztárcájukat. A pazarlási szokások azonban még csak ez után következnek, például, amikor este fényárban úszik az egész lakás, vagy akkor is megy a televízió és a számítógép, amikor éppen nem is nézzük, illetve nem dolgozunk rajta.

Az első lépés ezeknek a szokásoknak a megváltoztatása, áramtalanítsuk a használaton kívüli készülékeket, este lehető csak abban a helységben égjen a villany, amelyikben tartózkodunk. A nyári hónapokban érdemes csínján bánni a klímával, a fürdőszobában tekerjük alacsonyabb hőfokra a bojlert, tapasztaljuk ki az elektromos tűzhelyünk (főző- és sütőkészülékünk) hatékonyságát és cseréljük le a régi áramzabáló hűtőnket és mosógépünket.

A főző- és sütőkészülékekben a villamos energia alkalmazása azzal az előnnyel jár, hogy a főzéshez és a sütéshez szükséges energiát időben és mennyiségben, az igénynek megfelelő hőmérsékleten, pontosan szabályozva lehet eljuttatni az ételhez.

A fogyasztói szokások megváltoztatása nyilván nem megy egyik napról a másikra, de a jó tanácsok folyamatos beépítése a mindennapi életünkbe a villanyszámlán is éreztetni fogja hatását. A spórolásnak bizonyára vannak más módjai is, de a pazarló magatartás megszüntetése elengedhetetlen a pozitív eredmények elérése érdekében.

A "sok kicsi sokra megy" új értelmet kap, amikor egy rövid számítás végén kiderül, hogy a lakásunkban található műszaki cikkeken világító led-ek havi szinten akár ezer forinttal is növelhetik a kiadásainkat (ha csak háztartásonként 500 forint megtakarítást feltételezünk, akkor országos szinten egymilliárd forint maradna a zsebekben).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az energiatakarékos égők Nyugat-Európában ötször annyira elterjedtek, mint hazánkban, ezt a lemaradást az uniós irányelvek értelmében hét év alatt kellene behoznunk. Sokan kérdezhetik, hogy mi abban a spórolás, ha egy száz forintos izzó helyett 800-1000 forintosat veszünk, de aki már kipróbálta és megtapasztalta a fogyasztásban és az élettartamban mutatkozó különbségeket, az már tudja a választ.

A gazdaságos világítás nem azt jelenti, hogy kevés fénnyel világítunk vagy lekapcsoljuk a világítást, hanem gazdaságos fényforrásokat, jó hatásfokú lámpatesteket alkalmazva ott és úgy világítunk, ahogy arra szükség van. Az energiatakarékos világítótestek - átlagos felhasználást feltételezve - havi szinten újabb 1-2 ezer forintos megtakarítást eredményezhetnek.

Sok feleslegesen elköltött forintot jelentenek a bedugva felejtett mobiltelefon töltők, a digitális órák, de még a monitoron világító fénypötty is. Hosszú távon sokat spórolhatunk a régi hűtő és mosógép újabbra, takarékosabbra való cseréjével, ez a beruházás nagy valószínűséggel rövidesen megtérül.

A skála rendkívül széles, ahány elektromos készülék található a lakásunkban, majdnem annyi módon csökkenthetjük az áramfogyasztásunkat. A fenti tippek és ötletek megfogadásával és betartásával nem csak a saját villanyszámlánkat csökkenthetjük, hanem közvetve hozzájárulunk környezetünk védelméhez is.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 8. csütörtök
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?