Azt tudjuk, hogy a spanyol ingatlanpiacon nem éppen ünnepi hangulat uralkodik, sok az eladatlan és üresen álló lakás, megváltoztak a hitelezési feltételek és az elmúlt időszakban szabadesést produkáltak az árak. Azt vizsgáltuk meg, hogy mi vezetett ide és hogyan lábalhat ki a gödörből a spanyol tengerparti lakáspiac.
Viharfelhők tornyosulnak a spanyol partok felett
A nyugdíjasok, a pihenni vágyók és a nyaraló családok mellett megérkeztek az ingatlan spekulánsok, felvásárolták a befektetési területeket és újabbnál-újabb fejlesztéseket indítottak. A spanyol partokon az elmúlt nyolc évben negyvenezer apartmant építettek havonta, ami teljesen felborította a piaci viszonyokat.
A befektetési hullám megindulása idején a font sokkal erősebb volt az euróhoz képest és befektetésekhez mindössze 3 %-os hitelkamatok társultak. Ezerszám érkeztek a szigetországból a magánszemélyek és a végén sok ingatlant még az építkezés megkezdése előtt a tervezőasztalról vásároltak fel. A befektetők szerencsésnek érezhették magukat, mert vették a házakat és a turisztikai előrejelzések is pozitívak voltak, de a közel félmillió brit ingatlantulajdonost hátrányosan érintette az euró erősödése és a megdrágult hitelek.
Az árfolyamváltozás következtében egy átlagos spanyol tengerparti ingatlan törlesztése évente 1400 fonttal (434 ezer forinttal) magasabb lett. Ez óvatosabbá tette a brit vásárlókat, nem csak az ingatlanbefektetés megtérülése vált így bizonytalanná, hanem sokakat a lakásuk elvesztése is fenyegeti. Utólag derült ki az is, hogy számos parti ingatlant jogerős építési engedély nélkül építettek a beruházók. Ezeket le is bontathatják a hatóságok, ezzel évekig húzódó jogvita várhat a jóhiszemű szigetországbeli vásárlókra és a finanszírozó pénzintézetekre.
A csökkenő árak ellenére a szakértők azt javasolják, hogy aki megteheti, az várjon az értékesítéssel, mert akkora túlkínálat van a piacon, hogy az értékesítésre csak további veszteségek mellett lehet számítani. Érdemes átvészelni a piacon eluralkodott krízist, addig is azt tanácsolják, hogy használják a parti ingatlanokat arra, amire valók és töltsék ott a nyarat a tulajdonosok.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Talán nemsokára újra kisüt a nap?
Erős alkupozícióban van az, aki most szeretne tengerparti ingatlant vásárolni, mert becslések szerint kétmillió, többségében újépítésű apartman áll üresen, ezek fele még mindig eladatlan. A forgalmazók szerint az érdeklődés a tizedére csökkent, emiatt egy jó ideig még váratnak magukra az értékesítések. A spanyol szakértők 2010-re várják, hogy az ingatlanpiac helyreáll, addig is a vásárlók szemszögéből kedvező alkalomnak tekintik a mostanit, valamint arra számítanak, hogy a helyzet stabilizálódik, az árak újra emelkedhetnek majd és a külföldi vevők is visszatérnek az országba.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.