Érdekes eredményeket hozott az Ecostat legfrissebb felmérése: az ingatlanbarométer értéke a tavaly év végi 43,9%-ról idén március végére 46,6%-ra emelkedett. A mutató a vásárló lakosság, a vállalatok, az önkormányzatok és az ingatlanforgalmazók várakozásai alapján áll össze.
A legtöbb cég az építési területek nagysága alapján továbbra is a főváros zöldövezeti részein tervezi a legnagyobb ingatlanfejlesztéseket. A lakossági kereslet bővülésére leginkább az építési telkek esetében lehet számítani, míg az üdülők, nyaralók és panellakások piacán jelentős visszaesés jöhet.
A felmérés az új lakások piacán meglehetősen érdekes fejleményre világít rá: az árak ugyanis egyre inkább alku tárgyát képezik, az összeg azonban felfelé is mozdulhat a meghirdetetthez képest, a jó helyen lévő lakásokat ugyanis egymásra licitálva kapkodják el a vevők. Ezzel szemben az átlagos lakások iránt egyre inkább csökken a kereslet.
Az Ecostat előrejelzése szerint az ingatlanpiaci szereplők az inflációnál magasabb, 7,2-9,5%-os árnövekedést valószínűsítenek az idén.

Bődületesen elszálltak a magyar lakásárak, de ez még csak a kezdet: most jöhet az igazi fekete leves
Az új program célja, hogy enyhítse az elszállt lakásárak hatását, és ismét elérhetővé tegye az otthonteremtést sok család számára.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


