11 °C Budapest

20 perc alatt döntenek a lakásod sorsáról

Pénzcentrum
2007. augusztus 27. 11:00

Egy ING Direct által készített felmérés szerint a lakásvásárlók átlagosan 17 perc alatt döntenek arról, hogy a megtekintett ingatlan megfelel-e az elképzeléseiknek, miközben a függönyök és a drapériák kiválasztására 54 percet szánnak.

Az ingatlanpiaci szakértők szerint a jelenség gyökerét a vásárlókra nehezedő nyomásban kell keresnünk, mely a túlkínálatosnak semmiképpen nem mondható brit piacon a keresleti oldalon állókra nehezedik. Majd minden második lakásvásárló esetében a gyors döntés mögött az a félelem áll, hogy annak hiányában lecsapják a kezükről az ideális ingatlant.

A félelem mellett az ösztönös megérzés játszik nagy szerepet a vásárlói döntésekben, az 1000 megkérdezett 38 százaléka nyilatkozott úgy, hogy már az első 5 percben "tudta", hogy az adott ingatlan jelenti majd számára a jövőben az otthont.

A britekkel szemben a hazai lakásvásárlók lassan döntenek, tudhattuk meg az Otthon Centrum II. kerületi irodájának vezetőjétől, Szatmári Zsolttól, aki kérdésünkre elmondta, hogy a megtekintés és a döntés között eltelt idő hossza a lakás értékétől függően 1 hónap és 1 év között változik.

Egy 10-15 millió forintos ingatlan esetében a vásárlóknak általában 1, 20-30 millió forintos értéknél 2, efölött pedig 3 hónap és 1 év közötti időtartamra van szüksége a döntés meghozatalához. Persze ez idő alatt több lakást és házat is megnéznek az érdeklődők.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Csak a legritkább, 10-ből összesen 1-2 esetben fordul elő azonban, hogy a vásárlók azonnal döntenek, és ekkor is külső tényező, esetleg az előző ingatlan értékesítése, kényszeríti ki a gyors döntést.

A lakáskeresők általában 3 alkalommal mennek vissza megnézni az ingatlant, első körben 15-30 percet szánnak a megtekintésre. Ennyi idő szükséges tehát nekik ahhoz, hogy eldöntsék egyáltalán tetszik-e nekik az adott ingatlan. Abban az esetben ha igen, még az ártárgyalás előtt legalább egyszer visszajönnek rokonokkal, ismerősökkel, ha lehetséges, egy építész társaságában.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 6. kedd
Ivett, Frida
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?