Még a tavalyinál is nehezebb évre számít a hazai építőanyag-gyártó, és forgalmazó cégek nagy része. Antoni Péter, a Rabb Karcher Tüzép Rt. igazgatósági tagja szerint ennek oka egyrészt az építkezések csökkenő volumene, másrészt az energia és az olaj árának, illetve a forint-euró árfolyamának alakulása - írja a Napi Gazdaság.
2006 során az előző évhez képest 18 százalékkal csökkent az új lakásokra kiadott használatbavételi és 13 százalékkal az építési engedélyek száma. 2007 során pedig további mérséklődésre lehet számítani.
A szakember az árak jelentős, akár az inflációt is meghaladó mértékű emelkedését várja. Az árak növekedésének átlagos mértéke 10-15 százalék körüli lehet, azonban egyes termékek, így például a szigetelőanyagok esetében a 40-50 százalékos drágulás is elképzelhető.
Az árak emelkedése több okra vezethető vissza, egyrészről a tavalyi gázáremelést csak részben építették be áraikba a gyártók, másrészt, több termékből hiány van a piacon. Így például a szigetelőanyagok iránti kereslet oly mértékben emelkedett, hogy egy-egy szállítmányra heteket kell várni.
Annak ellenére, hogy a gyártók jó része decemberben és januárban már emelte árait, az év hátralevő részében további drágulásra lehet számítani. Ezt támasztja alá az is, hogy nem adtak meg árat a cégek 2-3 hónapnál több időre.
Kutyának sem kell Rubik Ernő luxusvillája? Megtaláltuk a hirdetést, százmilliókat engedtek az árából
Ismét eladósorba került a II. kerületi Rubik-villa. A bűvös kocka atyjának egykori otthonáért 1,3 milliárd forintot kérnek, majdnem 2 milliárdról lett ennyire leárazva.
Erre kevés magyar gondolt a klímaválság kapcsán: a kertjeinket is tönkreteheti a közelgő katasztrófa
A kerteket sem kíméli a globális klímakatasztrófa: a HelloVidéknek most szakértő mondta el, hogyan és mit tehetünk a nem kívánt hatások ellen.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.