A DEM Információs és Gazdaságkutató Iroda Lakáshitel Monitor című kiadványából kiderül, hogy csökkent az államilag támogatott hitelek aránya - írja a Magyar Nemzet.
A piac 85%-át átfogó felmérés alapján elmondható, hogy az idei év első 8 havában 266,3 milliárd, 2005 ugyanezen időszakában 170 milliárd, 2004-ben 130 milliárd, 2003-ban 25 milliárd forint volt a nem támogatott hitelek értéke.
Augusztusig 9892 szerződő, tavaly 19 ezer, 2004-ben körülbelül 25 ezer, 2003-ban csaknem 35 ezer ügyfél jutott államilag támogatott lakáshitelhez.
Idén eddig a használt lakás vásárlására, bővítésére, felújítására, korszerűsítésére folyósított támogatott hitelek száma 13 384, míg tavaly 15 654 volt.
A lakáshitelek között növekedett a devizában denominált állomány. 2003-ban 24 ezer, 2004-ben 50 ezer, 2005-ben 66 ezer devizahitel szerződést kötöttek. Ha gyengül a forint árfolyama, magasabbá válnak a törlesztő-részletek, s ez nehézségeket okozhat. Ugyanakkor a jegybanki alapkamat emelésének következtében a kamatszint emelkedése a forintban eladósodottaknak jelenthet nehéz napokat.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


