Rengeteg diákot kínoznak a magyar sulikban: itt rontják el a szülők, csúnya árat fizet a gyerek

Pénzcentrum: Milyen formában foglalkozunk jelenleg Magyarországon a közösségen belüli erőszak problémájával? Mekkora probléma ez jelenleg?         

Vaskuti Gergely: Többféleképp foglalkozhatunk a közösségen belüli erőszakkal. Jelenleg a Nemecsek program egyik vezetőjeként abban segítünk különböző, gyermekekkel foglalkozó szervezeteknek, legyen szó óvodáról, iskoláról, sportegyesületről, vagy kulturális intézményről, hogy meg tudják előzni a bántalmazást, felismerjék azt, és megfelelően tudják kezelni.

Egy hazai kutatásból azokat az adatokat láthatjuk, hogy az ötödikes – nyolcadikos osztályos gyermekek esetében tízből egy gyereket rendszeresen bántalmaznak az osztálytársai. A kortárs bántalmazás, a bully-ing hatalmas probléma, és megjelenik az online bántalmazás szintjén is, de arra is van példa, hogy egy felnőtt követ el a visszaélést a gyermekkel szemben, bár ezzel kapcsolatban nehezebb statisztikákat hozni.

Jelenleg mi önkormányzatokkal is együttműködünk, ahol abban próbáljuk segíteni a tágabb értelemben vett közösséget, a szülőket, szakembereket és a gyerekeket, hogy ők egymás között is működjenek együtt azért, hogy felismerhessék és megelőzhessék a tágabb közösségen belüli bántalmazást.

Minden korosztály ugyanannyira érintett?

Különböző pszichológiai kutatások alapján látható, hogy már óvodás korban is előfordulhat úgymond a piszkálódás, főleg akkor, ha valaki kilóg a sorból, máshogy néz ki. Ezzel ellentétben 12-13 éves kortól válik ez egyre jelentősebbé, aminek sok oka lehet a kinézeten túl, akár a közösségen belüli státusz, hierarchia kialakulása is.

A tanárok fel vannak készülve arra, hogy felismerjék ezeket a helyzeteket?

Látható egy elmozdulás ezzel kapcsolatban, egyre nagyobb hangsúlyt kap ez a téma a pedagógusképzéseken, továbbképzéseken, a köztudatban, sőt a médiában is. A szakma mellett ma már a laikusok is egyre komolyabban veszik azt, hogy a bántalmazás az bántalmazás, és nem oké rálegyinteni, hogy ez minden gyerekközösségben előfordulhat.

Folyamatosan nő az érzékenység ezzel kapcsolatban, ezzel együtt pedig folyamatosan nő a tudatosság is. Azonban gyakran sem a pedagógusok, sem más szakemberek nem ismerik fel a bántalmazást, és nem is tudják, hogy mit csináljanak ilyen helyzetben.

Egy kutatásban arról kérdezték a pedagógusokat, hogy mit gondolnak, tízből hány bántalmazási esetről van tudomásuk. A pedagógusok válaszai alapján 8 esetről tudnak, azonban amikor a gyerekeket kérdezték ugyanerről a témáról, kiderült, hogy pont fordítva látják a helyzetet, és a pedagógusok 8 esetről nem tudnak.

Nem azért nem ismerik ezt fel, mert ne lennének tudatában annak, hogy mi a bántalmazás, hanem mert gyakran ez rejtve marad. Amikor a bántalmazás kezeléséről beszélünk, nagyon fontos, hogy a bántalmazás mindig az egész közösség konfliktusa, és kezelésébe be kell vonni a többi gyermeket is, hiszen szinte minden esetben vannak szemtanúk, még az online bántalmazás esetében is. Ráadásul ilyenkor a szemtanút is feszíti érzelmileg az, hogy mit tud ilyen helyzetben csinálni.

Mit tehet a tanár, ha észreveszi, hogy a közösségen belül valakit bántanak?

A legfontosabb maga a megelőzés. Legyen egyértelmű a gyerekek számára, hogy mi az, ami nem oké, mi nem fér bele az iskola értékrendjébe, legyenek tisztában a bántalmazás fogalmával, a jeleivel, tudják azt, hogy kihez fordulhatnak, és ha segítséget kérnek, legyenek tisztában azzal is, hogy mi fog történni azután.

Fontos, hogy megbízzanak az őket körülvevő felnőttekben, és hogy megértsék, hogy rájuk nézve nem lesz rossz következménye annak, ha szólnak nekik. Az, hogy mit lehet tenni, ha már megtörtént maga a bántalmazás, nagyon helyzetfüggő, és függ attól is, hogy mik az adott szituációban lévő gyereknek – az elkövetőnek és az áldozatnak – az igényei.

Az biztos, hogy nem az a jó válasz, hogy a bántalmazót megbüntetem, hanem az egész közösségben kell kezelni a konfliktust. Rengeteg szervezet foglalkozik ezzel, legyen szó megelőzésről, vagy éppen a kialakult konfliktus kezeléséről.

És mit tehet a szülő, ha a gyerekét bántalmazzák az iskolában?

Erre nincs általánosan jó válasz, mert mindig a helyzettől függ. A legfontosabb, amit a szülő tehet, hogy a saját gyereke érezze, nincs egyedül, és erősítse meg abban, hogy jó, hogy a felnőtthöz fordult, valamint biztosítani kell a gyermeket arról, hogy bármikor fordulhat a szülőhöz, mert az mellette áll.

Az, hogy mi fog történni, az a gyermeken múlik, ugyanis az fog történni, amit ő szeretne. Ez szintén legyen egy közös megbeszélés eredménye, ugyanis a bántalmazás azért is annyira traumatikus, mert ilyenkor a gyermek elveszíti a kontrollt, áldozat lesz.

Ha a gyermeket körbeveszi 10 másik gyerek, és elkezdik szekálni, ott a gyermek nem tud védekezni, ráadásul érzi, hogy ha bemegy az iskolába, ott ez meg fog ismétlődni, esetleg online kapja az üzeneteket. Ilyenkor az áldozatnak nincs kontrollja afelett, hogy hogyan viselkednek vele a többiek, ezért a jó válasz az, ha mindenki abban segíti a bántalmazott gyermeket, hogy az vissza tudja kapni a kontrollt.

Erre úgy van lehetősége, hogy átbeszéljük a helyzetet és a lehetőségeket is, valamint megkérdezzük, hogy ő mit szeretne. Nem jó, ha a gyermeket megkerülve, vagy az akarata ellenére csinálunk valamit, például felhívjuk a másik fél szüleit.

Mi a helyzet a másik oldallal? Hogyan oldhatja meg a helyzetet az a szülő, akinek a gyermeke a bántalmazó?

Mint mondtam, a bántalmazásra nem az a jó válasz, ha megbüntetem a bántalmazót, mert valamiért ő is ebbe a helyzetbe teszi magát, és ennek nagyon sok oka lehet. Lehet, hogy attól tart, hogy ha ő nem durva másokkal, akkor vele lesznek durvák, de lehet, hogy bizonytalan a közösségben, az adott helyzetben, úgy érzi, hogy meg kell magát védenie.

Ebben az esetben is az a fontos, hogy az a gyerek érezze, hogy nincs egyedül, mellette vagyunk, de fontos, hogy legyenek következmények, tudja, hogy mik a keretek, legyen tisztában azzal, hogy amit csinál, az nem oké. Legyünk mellette, derítsük ki, hogy mi a fene történt, miért bánt másokat, miről szól az ő viselkedése. Lehet, hogy valami nehézséget akar artikulálni nem jó módon, és ha erre csak egy büntető, elnyomó választ kap, akkor ugyanúgy egyedül marad a nehézségével.

Az oktatásban mennyire foglalkoznak most ezzel a témával?

A pedagógusképzésben és továbbképzéseken hangsúlyosan jelenik ez meg, valamint iskolai segítők, iskolapszichológusok is sok intézményben jelen vannak.

Az iskolaőröket is tulajdonképpen a bántalmazás hívta életre, de az iskolai konfliktusokra nem a rendészeti válasz a jó, hiszen ezzel kapcsolatban nagyon sok szaktudás van a pedagógusok és a különböző civil szervezetek birtokában.

Tehát az iskolaőrök alkalmazása nem oldja meg a problémát?

Az egyik problémám ezzel az, hogy az iskolaőrök elvileg reagálnak mindenféle problémára, de a kommunikációban, köztudatban azok az esetek hívták őket életre, ahol a tanárt bántalmazza a gyerek. Amikor az iskolaőrök lettek, akkor arra a köztudatban élő képre jelentek meg válaszul, miszerint a mai gyerekek veszélyesek, de ez egyrészt egy tévképzet, nem valós kép.

Másrészt pedig nagyon rosszul tematizálja az iskolai konfliktusok témáját, hiszen a probléma nem az, hogy a gyerekek veszélyesek, nem az jelenti a valódi gondot, hogy a gyerekek bántják a tanáraikat. Előfordulnak ilyen esetek, de amikor iskolai bántalmazásról beszélünk, nem ez a hangsúlyos, hanem a kortárs bullying, illetve, ha egy felnőtt lép át egy határt egy gyerekkel szemben.

A közösségen belüli konfliktusok kezelése másfajta szakértelmet kíván. Ha bántalmazás történik, az valamit mutat a közösségről, és ha erre jön egy elnyomó, büntető válasz, az nem fogja megoldani a problémát, egyszerűen eltussolja vagy áthelyezi. azt.

Egy sarkos példa erre az, hogy ha a gyerekek verekednek a folyosón, és odaállítunk valamilyen folyosói őrt, akkor meg fog ugyan szűnni az, hogy a gyerekek verekednek a folyosón, helyette majd az öltözőben vagy az osztályteremben fognak verekedni, esetleg az online térben szekálják egymást, vagy az iskolán kívül. Ez nem oldja meg a problémát, csak elmaszkolja azt, ki fog jönni máshol.

Van arra elég forrás, hogy a gyerekeket arra is tanítsák, hogy az online térben sem szabad piszkálódni? Hogy kezeli ezt a problémát a magyar oktatási rendszer?

Ez egy iszonyatosan nagy probléma, itt a felnőttek kullognak a gyerekek után, ráadásul ez több dolog miatt is probléma. Az egyik, hogy nagyon sokszor az online és az offline bántalmazás összefügg, hiszen elkezdődik valami az iskolában, és ugyanazokkal a szereplőkkel folytatódik a bántalmazás az online térben.

Ez az egyik óriási probléma, hogy egész nap tart így a bántalmazás. A másik, hogy arc nélkül is el lehet követni, és mint ahogy tömegben az ember elveszti az arcát, ami sokkal szélsőségesebb viselkedésre tudja sarkallni, ez ugyanúgy igaz az online bántalmazásra is. A harmadik nagy veszély, hogy nincs előttem az áldozat, ezért azt gondolom, hogy súlytalan, amit teszek.

Nagyon fontos tudatosítani a gyerekekben, hogy a virtuális valóság is valóság, valós szereplőkkel, és az online ejtett sebek továbbmennek az offline térbe is. Ezzel kapcsolatban is vannak eszközök a szakemberek és a szülők kezében, a honlapunkon is elérhető egy szülőknek szóló online e-mail-kurzus arról, hogy hogyan lehetek jó digitális szülő, hogyan tudom felkészíteni a gyerekeket a veszélyekre, hogyan tudom megelőzni a veszélyeket, hogyan beszéljek a gyerekkel, hogyan tudom felismerni az online bántalmazást, hogyan tudok erről beszélgetni.

Az utóbbi időben egyre több súlyos esetről hallani: legutóbb egy I. kerületi iskolában késelte meg az osztálytársát egy tinédzser. Hogyan jut el egy iskolás oda, hogy már ennyire súlyos sérülést okozzon a társának?

A szakirodalom szerint a bántalmazás egy eszkalálódó dolog. Fontos, hogy a bántalmazás első jeleinél be kell avatkozni, mert ha nem tesszük, akkor ez elkezd nőni.

Csak úgy, mint a folyadék az üvegben, keresi a határait, és addig fog menni, amíg nincsenek határok, ki fog jönni valahol, eszkalálódik. A gyerekek pedig mindig keresik a határokat, mert azok biztonságot adnak.

Hol a határ a viccelődés és a szekálás között? Mikortól beszélhetünk bántalmazásról, amikor már mindenképpen közbe kell lépni?

Az, hogy emberek, gyerekek össze vannak zárva napi 6-10 órát, ennek része lesz, hogy ugratják egymást. Itt nagyon fontos az adott gyerek érzékenysége, hiszen nem ugyanott húzódnak a gyermekek határai. Minden gyermek más miatt sértődik meg, máshol húzza meg a határt az ugratás és a bántalmazás között. Így ezt mindig az adott gyermek megélése alapján kell kezelni.

A bántalmazást háromszögként lehet elképzelni. Az egyik csúcsán van az elkövető, a másikon az áldozat, a harmadikon pedig a szemlélődők. Ez a háromszög mozgásban van, hol én vagyok az ugrató, hol engem ugratnak, a szerepek forognak. Ha a szerepek megmerevednek, akkor biztos, hogy bántalmazásról beszélünk.

Mennyire gyakori, hogy a tanár is részt vesz a bántalmazásban? Ilyenkor mit lehet tenni?

Azt nem tudom, hogy ez mennyire gyakori. Az egyik lehetőség, amikor egy felnőtt lép át egy határt egy gyerekkel szemben. Ha ő a bántalmazó akár szavakkal, úgy szól a gyermekhez, hogy ezzel megalázza őt az osztálytársai előtt, ez veszélyes és fájdalmas folyamat. Ezt a hatalmi helyzetet, az alá-fölérendeltségi viszonyt ilyen esetben a gyermek nem tudja kezelni, nincs eszköztára arra, hogy megvédje magát.

A másik, ha nem a felnőtt a bántalmazó, de félrefordítja a fejét, vagy összemosolyog a bántalmazókkal. Például, ha az egyik gyereknek van egy gúnyneve, és a tanár is elkezdi ezt használni, ezzel gyakorlatilag legitimálja azt, hogy azt a gyereket lehet bántalmazni.

Olyan, mintha kinyitná a vízcsapot, hogy szabad a pálya. A gyerekek folyamatosan figyelik a határokat, hogy mi oké, mi nem, mi fér bele, mi nem. A bántalmazónak ez egy zöld lámpa, az áldozatnak és a többi gyereknek pedig azt mondja, hogy nem vagyok biztonságban, nem kérhetek segítséget, hiszen ebben az intézményben a felnőttek jóváhagyják ezt, hozzájuk nem fordulhatok.

Ha a biztonságot, védelmet és kereteket adó felnőtt nem ad kereteket, akkor abban a közösségben senki sincs biztonságban. Olvastam egy esettanulmányt, egy skandináv iskolában kortárs bullying történt, és a tantestület első dolga az volt, hogy csak a felnőttek ültek le egymással, és elkezdték magukat vizsgálni, hogy az ő közösségük hogy van, hiszen, ha a pedagógusok közössége nincs rendben, az le tud csurogni a gyerekek szintjére is. Ez nemcsak a pedagógusokra igaz, hanem minden közösségben a felnőtteknek kell a kereteket megteremteni, nekik kell biztonságot adni.

Nagyon oda kell figyelni, ébernek kell lenni, az első pillanatban be kell avatkozni. A be nem avatkozás is tulajdonképpen a bántalmazás legitimálása.