Leépülő sulikultúra: tömegek esnek ki emiatt a közoktatásból

Pénzcentrum: Mit jelent a gyakorlatban a digitális oktatás Magyarországon, ami most - kényszer hatására - ismét a mindennapjaink részévé vált?

Radó Péter: A digitális oktatás bevezetése a koronavírusjárvány miatt kétoldalasra sikerült: a középiskolák, gimnáziumok nagy részében jelentős modernizációs löketet jelent. Azok számára, ahol volt ennek kultúrája, ahol ez a gyakorlat eddig is a mindennapok része volt, felszabadulást jelentett a tantermi kötöttségek alól, mind a diákok, mind a tanárok számára. Viszont rengeteg általános iskolában és a szakképzésben - vagyis a nagy többségben - a "teljes elsötétítést" jelenti, még ha ez túl drasztikus véleménynek is tűnik.

Mivel ebben a körben az iskolák - tisztelet a kivételnek - tökéletesen felkészületlenek voltak a digitális világ kihívásaira, a pedagógusok azt próbálják online folytatni, amit offline csináltak. Görcsösen ragaszkodnak a frontális, tanterv szerinti, rugalmatlan hagyományos oktatáshoz. Ahol ugyanazt kell lenyomni a diákok torkán, amit eddig a tantermekben csináltak, csak egy más közvetítő eszközön keresztül.

Ez az, ami - ezt, ha eddig nem tudtuk volna, az elmúlt egy év tapasztalatai egyértelművé tették - nem működik digitálisan. A gyerekek - főleg az alsós korosztály - nem tudnak sokáig passzívan figyelni, tanulni, ez a forma teljesen elszegényíti az interakciókat. Nincsenek gesztusok, szemkontaktus, eltűnik a - gyerekkorban hatványozottan fontos - multilaterális kommunikáció, a tanulók nem tudnak egymással interakcióba lépni. És akkor még nem említettem a szünetek, sportprogramok, fakultációk, és egyéb együttlétek hiányzó szocializációs hatásait, közösségi élményét.

Mi történt a hátrányos helyzetű gyerekekkel?

A szociálisan hátrányos helyzetű családokban élő gyerekek szinte teljesen kiesnek az oktatásból. Leépül a "sulikultúrájuk". Csakúgy, mint a munkanélküliek esetében: minél hosszabb ideje él valaki a munka világán kívül, annál nehezebben tud visszailleszkedni. Ezeket a gyerekeket nagyon nehéz lesz újraintegrálni. Az ő számukra az egy év lemaradás rengeteg hátrányt okoz. A Rosa Parks Alapítvány kutatása szerint ez körülbelül a korosztály 10%-át érinti, ami hatalmas arány.

A kormányzat az ő problémáikkal egyáltalán nem foglalkozott/foglalkozik. Az elmúlt 10 év központosítása miatt pedig pont az önkormányzatokat lökték ki az oktatás rendszeréből, akik ezt a mostani vészhelyzetben meg tudták volna oldani. Ők vannak közel az iskolához, a szülőkhöz, a helyi társadalomhoz, nekik lehetnének eszközeik a probléma kezelésére. Ezzel kiesett az a főszereplő, aki a drámákat megoldhatta volna.

Több országban a kormányok plusz pénzt és támogatást adtak az önkormányzatoknak a megoldás elősegítésére. Ez lett volna a logikus, hatékony megoldás itthon is. Egy másik réteg azok, akiknek megmaradt valami kapcsolatuk az iskolával, formálisan nem vesztették el a kommunikációt, de valójában igen, mert vagy nekik, vagy a pedagógusnak hiányoznak a digitális kompetenciáik, egyszerűen nem megfelelő, nem hatékony a kommunikáció a két fél között. Mindennek a káros hatásait még nem igazán látjuk, de biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben fogjuk.

Mi jelent gondot a középosztálybeli családoknál?

Probléma, hogy az alsó tagozatosoknál a kényszer hatására a szülők lettek a pedagógusok, pedig nekik nem ez a dolguk, nem erre vannak kiképezve. Ez hatalmas teher mindkét fél számára, az esetek nagy részében jelentősen megterheli az otthoni kapcsolatokat, rombolja az egészséges szülő-gyerek szereposztást. A tanulásnak szociális térben kell zajlania, ezt a - minden korosztály számára nagyon fontos - élethelyzetet az online világ nem tudja produkálni. Ha optimistán nézem a mostani állapotot, akkor azt gondolom, hogy a jövőben ebből kinőhet a hibrid oktatás. A két fajta, az online és a személyes jelenlét erősítheti egymást.

Hogy működik ez más európai országokban?

A kizárólag online oktatás minden országban katasztrófa. A mértéke viszont nem mindegy, ez attól függ, hogy digitálisan hol tart a társadalom, az iskola. Sajnos azt kell mondjam, e tekintetben az európai országok nagy része jobban teljesít, mint mi. Nálunk az elmúlt 10 év teljesen kiesett ebből a szempontból. A központosítás, a rendszerátalakítás leépítette az iskolák képességeit. Nincsenek szociális munkások, szakemberek, önálló gazdálkodás, eltűnt a segítő önkormányzat. Máshol a digitális fejlesztés sikersztori és fő irányvonal volt. Mi itt állunk "letolt nadrággal".

Mi marad meg a mostani, kényszer szülte új lehetőségekből?

A tanárok nagy része nyűgnek, átmeneti, szükséges rossznak éli meg a mai helyzetet. Ők szeretnék, ha végre ismét visszazökkenne minden a régi kerékvágásba. Az online oktatást kevesen gondolják felszabadítónak. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy teljesen nem fog visszafordulni a mostani trend, a hibrid rendszer tartósan velünk marad. Az online kommunikáció a gyerek-tanár, gyerek-gyerek, szülő-tanár viszonylatban sok új, eddig nem tapasztalt perspektívát nyit meg. Most mindenki a saját bőrén érzi, hogy ez egy kényelmes, hatékony, 21. századi kommunikációs forma. Csak egy példa: biztos, hogy mindig személyesen kell találkozni a szülőnek a tanárral, amikor 5 perces megbeszélnivalójuk van?

A pedagógusok és a diákok egy része szerencsére rájött ennek az ízére, élvezik az online feladatokat, prezentációkat, ezt a fajta, más, új interakciót, lehetőséget. De a mai állapot önmagában nem fog paradigmaváltást kikényszeríteni.

A digitális eszközök fontos és jó eszközök, de ma a pályán lévő tanárok döntő többségének felkészültsége és motivációja nem változott. És ezen az elöregedés sem segít. Borítékolható, hogy 10 év múlva nagyon drasztikus pedagógushiány lesz az országban, mert addig rengetegen mennek nyugdíjba. Ha belép az a fiatal pedagógusnemzedék, akik készségszinten, otthonról hozzák magukkal a digitális eszközök használatát, és az iskolákban arányuk eléri a 30%-ot, ők kikényszeríthetik az oktatás modernizációját. Ehhez az kell, hogy 3-5 éven belül sok fiatal válassza ezt a pályát. Sajnos az erre irányuló komoly oktatáspolitikai törekvést egyelőre nem látom.