A cseh, szlovák, román, lengyel és spanyol fiatalok sokkal inkább terveznek külföldre utazni idén, mint a magyarok.
Több mint 38 millió 18-24 év közötti fiatal él az Európai Unióban, akiknek óriási részük még tanul, sokan azonban már el is helyezkedtek. Ugyanakkor jelentős azoknak a fiataloknak is az aránya, akik egyiket sem teszik: se nem dolgoznak, se nem képzik magukat.
2017-ben a 18-24 év közötti európai fiatalok 40,4 százaléka még tanult, 27,4 százalékuk már dolgozott, 17,8 százalékuk pedig egyszerre tanult és dolgozott is - derül ki az Eurostat friss adataiból. A fiatalok 14,3 százaléka azonban egyiket sem csinálta: nem tanultak, nem vettek részt képzéseken, de elhelyezkedniük sem sikerült még.
Olaszországban van a legtöbb naplopó
Tavaly az olaszországi fiatalok közül került ki a legtöbb naplopó, nekik 25,7 százalékuk nem csinált semmit. Az olaszokat a ciprusiak (22,7%), a görögök (21,4%), a horvátok (20,2%), a románok (19,3%) és a bolgárok (18,6%) követték. Szintén 15 százalék feletti a semmittevő fiatalok aránya Spanyolországban (17,1%), Franciaországban (15,6%) és Szlovákiában (15,3%).
A legkevesebb inaktív fiatal Hollandiában van, ahol az arányuk mindössze 5,3 százalék. Szintén alacsony, 10 százalék alatti az arányuk Szlovéniában (8,0%), Ausztriában (8,1%), Luxemburgban (8,2%), Svédországban (8,2%), Csehországban (8,3%), Máltán (8,5%), Németországban (8,6%) és Dániában (9,2%).
Az Európai Unióban megközelítőleg 5,5 millió olyan 18-24 év közötti fiatal volt 2017-ben, akik se nem tanultak, se nem dolgoztak. Ez a szám megegyezik Finnország és Szlovákia teljes népességének számával.

Magyar érettségi 2025: itt vannak a megoldások, ezeket a feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak
240 perc után véget ért az idei magyarérettségi. Mutatjuk, hogyan kellett megoldani az első rész feladatait a szaktanár szerint.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


